Napok óta Kulcsár Edina és Csuti válása tartja lázba a buvárhírek iránt érdeklődőket. A pár szakításáról és Edina új szerelméről szinte minden momentum napvilágra került, ugyanis ahogy az együttélésüknek, úgy a válásuknak a részleteit is a nagyközönség elé tárják. Most Csuti a Palikék Világa by Manna műsorban ismét megszólalt a történtekkel kapcsolatban.

Csuti Palik Lászlónak elmondta, hogy az ünnepi időszak volt, amikor a szakítás döntése megszületett, és arról is beszélt, mi mindent élt át az elmúlt két hétben. Úgy véli azonban, hogy a gyerekek nem éreznek semmit belőle, mivel mindketten próbálnak maximálisan odafigyelni arra a közös időre, amit velük töltenek. "Próbálunk ebben felnőtt emberként gondolkodni" - hangsúlyozta. 

Forrás: RTL Klub

 A pár házassági válságáról egyébként a Nyerő páros című műsorban hallhattunk először. "Semmi túlzás nincs benne, mi azért jöttünk ebbe a műsorba, hogy megmentsük a házasságunkat" - mondta akkor Edina a többiek nagy megdöbbenésére. Később úgy tűnt, ez sikerült is, állították, dolgoznak a házasságukon és látják a kiutat.

Nem sokkal később mindketten a közösségi médiában tették közzé: elválnak, Edina pedig másnap megmutatta új szerelmét is

G.w.M., Kulcsár Edina új párjaForrás: Origo