Gregor Bernadett barátja megszólalt: "Nevezzük akárminek ezt a kapcsolatot, ez kialakult"

Forrás: Újszínház -
Viczián Ottó Gregor Bernadett színész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gregor Bernadett és Viczián Ottó az Újszínháznak, a közös munkának köszönheti, hogy különlegesa kapcsolatuk. A két színművész úgy véli, hogy ami kettejük között van, az nem nevezhető átlagosbarátságnak, hiszen ritkán beszélnek hétköznapi dolgokról. Erről a friss, immár szerdánkéntmegjelenő hot! magazinban mesélnek.

„Valóban nem vagyunk 'rendes' barátok, hiszen nem járunk együtt szórakozni. Nem tudom, hol
lakik, nem főzött még nekem semmit, bár azt tudom, hogy nagyon jól főz! De ha valamire szüksége
lenne vagy valamit tehetnék érte, akkor gondolkodás nélkül megtenném. Rám mindig számíthat!"
árulta el a színművész.

Viczián Ottó Forrás: Újszínház

„Nevezzük akárminek ezt a kapcsolatot, ez kialakult. Még nem láttam olyan színésznőt, akiben ekkora a színpadi alázat. Nagyon csodálom ezt benne! Lehetne egy beképzelt és arrogáns nőszemély, de ő nem ilyen. Többek között ezért szeretem, és úgy gondolom, hogy ez több a barátságnál" - tette hozzá.

Gregor Bernadett az Újszínház Bizánc című darabjában Forrás: Újszínház

A két színművész a hot!-ban arról is mesél, hogy mi az, amit a legjobban becsülnek a másikban.
Keressétek a hot!-ot digitális formában is, a digitalstand.hu/hot oldalon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.