Brutálisan megváltozott a világ legerősebb fiúja, aki egykor egy elefántbébit is fel tudott volna emelni

erőember izomépítés változás súlyemelés edzés a világ legerősebb fiúja
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon fiatalon kezdett bele a testépítésbe, és tíz éve minden napját az edzőteremben tölti.

Jake Schellenschlager 12 éves korában lépett be először a konditerembe, ahonnan azóta sem lehet kirobbantani. A világ legerősebbjének kikiáltott fiú 14 évesen képes volt 136 kilóval felhúzni (Deadlift). Körülbelül ennyit nyom egy újszülött elefánt. Alig két év edzés után megdöntötte a guggolás kor- és súlyrekordját a pennsylvaniai erőemelő bajnokságon.

Azóta eltelt közel tíz év, Jake pedig hatalmas változáson ment keresztül. Az orvosok figyelmeztették a szüleit, hogy nem egészséges, ha egy fiatal, fejlődésben lévő szervezet ilyen nagy súlyokkal, ilyen rendszeresen edz. Jake-et azonban senki és semmi sem állíthatta meg. A folyamatos terhelésnek pedig meglett az eredménye, hiszen ma már szinte nem is hasonlít egykori önmagára.

Érdekes módon Jake semmilyen egészségügyi problémát nem tapasztalt, és ma is azon dolgozik, hogy teste még izmosabb legyen – írja a DailyStar.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.