Öt év után válik Molnár Andi: "Sokat küzdöttünk"

Molnár Andi válás táncos Dancing with the Stars szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Molnár Andi és férje sokat küzdöttek a házasságuk megmentéséért, még párterapeuta segítségét is kérték.

Molnár Andi nehéz időszakon ment keresztül az utóbbi időben. Legközelebbi barátain és családján kívül senki nem tudott arról, hogy a férjével még év elején úgy döntöttek, öt év házasság után külön utakon folytatják.

A 39 éves táncosnő korábban nyilatkozott arról, hogy voltak hullámvölgyeik férjével, de eddig minden problémát meg tudtak oldani. Most mégis úgy tűnik, nincs visszaút: "Sokat harcoltunk egymással, egymásért, de a sebek helyén egyre több maradt a heg, ami újra és újra felszakadt. (...) Eleinte olyan vonzó volt, hogy nagyon más emberek vagyunk. (...) De egy idő után ezek az ellentétek egyre jobban kiütköztek a hétköznapokban" – mondta a BEST magazinnak.

A Dancing with the Stars zsűritagja elmondta, mindent megpróbáltak, hogy helyre hozzák a házasságukat, de végül be kellett látniuk, hogy már nem teszik boldoggá egymást.

"Sokat küzdöttünk, de azt láttuk, éreztük, hogy nem ilyen egy felhőtlen kapcsolat. Talán számomra az volt a legszembetűnőbb jel, hogy le kell zárnunk a dolgainkat, amikor már nem kaptam elég figyelmet, támogatást. (...) Eleinte maximálisan támogatott, a végén már azt éreztem, hogy nem a támaszom, nincs mellettem, amikor szükségem lenne rá" – mondta Andi. Hozzátette, úgy érzi, nem véletlen, hogy nem született babájuk.

"Sokszor terveztük, beszéltünk róla, de valójában mindketten bizonytalanok voltunk benne, hogy itt-e a helye velünk. Márpedig egy baba jól tudja, hová kell leszületni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.