Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án emlékezünk meg a Föld népességének csaknem a 15 százalékát kitevő balkezesekről. Balkezesnek lenni sokáig szégyellnivaló, bűnös dolog volt, amit az emberek próbáltak minél inkább titokban tartani, szerencsére ez mostanra nagyon sokat változott. Ma már rengeteg olyan használati cikk is található a piacon, amelyet kifejezetten balkezesek számára lterveztek, ezzel megkönnyítve a mindennapi életüket.

A társadalmi normák egészen a 20. század közepéig kényszerítőek voltak a balkezesekre nézve, és azt kívánták tőlük, hogy szokjanak át a másik kéz használatára. Úgy tartották, hogy aki balkezes, sokkal ügyetlenebb és visszamaradottabb jobbkezes társaihoz képest, így a szülők különféle módszerekkel próbálták megakadályozni, hogy gyermekük a bal kezét használja. Előfordult, hogy a bal kezüket bekenték erős paprikával, hátrakötötték vagy éppen begipszelték.

A balkezesek világnapja alkalmából összegyűjtöttük a legfontosabb érdekességeket a balkezességről.

 

1. Már a terhesség során kimutatható  

Egy brit tanulmány alátámasztotta, hogy azok a nők fognak balkezes gyermeket a világra hozni, akik a terhesség alatt ösztönösen többször érintik meg az arcukat a bal kezükkel. Más tanulmányok kimutatták, hogy nagyobb eséllyel lesznek balkezesek a koraszülött babák, illetve, akiket idősebb anya hoz világra. Egy statisztika szerint a baba kétszer akkora eséllyel lehet balkezes, ha fiúnak születik, ugyanakkor, ha a pároddal mindketten jobbkezesek vagytok, a balkezesség valószínűsége csupán két százalék körül mozog. Ha azonban mindkettőtök balkezes, ez a szám akár ötven százalék is lehet.

 

2. Gyakori jelenség az ikreknél is  

A balkezesség kétszer nagyobb eséllyel fordul elő az ikerbabáknál. Az egypetéjű ikrek gyakran tükörképei egymásnak: például, ha az egyik ikernek a jobb orcáján van egy anyajegy, addig a másiknak egy ugyanolyan található a bal orcáján. Ez a tükröződés igaz lehet a bal- és jobbkezesség esetében is.

A balkezesség kétszer nagyobb eséllyel fordul elő az ikreknélForrás: Shutterstock

 

3. Nem aktívabb a jobb agyféltekéjük  

Az újzélandi Wellington Egyetem igazgatója, Gina Grimshaw szerint csak egy mítosz, hogy a balkezesek a jobb agyféltekéjüket használják inkább. A jobbkezesekhez hasonlóan a balkezesek 78 százalékának ugyanúgy a bal agyféltekéje az aktívabb.

 

4. Hajlamosabbak a mentális betegségekre  

A Yale és Texas Egyetemek kutatása szerint a mentális problémákkal küzdők nagyobb része balkezes. A 107 vizsgált résztvevő közül a bipoláris zavarban szenvedők 11 százaléka, míg a skizofrének 40 százaléka volt balkezes.

 

5. Félénkebbek, nehezen viselik a kritikát  

Az Abertay University kutatása szerint a balkezeseknél nagyobb eséllyel fordul elő diszlexia vagy figyelemzavar. Továbbá arra is rávilágítottak, hogy a balkezesek kevésbé mertek belevágni valamibe, mert féltek, hogy hibáznak, nehezebben viselték a kritikát és félénkebbek is voltak.

 

6. Létezik szerzett balkezesség  

Igen, valóban létezik a szerzett balkezesség jelensége is: ha a jobb kéz annyira megsérül, hogy hosszú időn keresztül pihentetni kell, könnyen előfordulhat, hogy az illető a felépülés után a mindennapokban a bal kezét fogja gyakrabban használni.

Előfordul a felépülés után a bal kezét fogja gyakrabban használni.Forrás: Shutterstock