Szent a béke Luna és Azahriah között? Ezúttal itt szerepeltek együtt a szerelmesek

Instagram -
Luna Azahriah szerelem Azahriah barátnője
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon úgy fest, hogy minden a régi Azahriah és Luna között, és a lány megbocsátotta szerelme félrelépését. A fiatalok ezúttal egy klipben szerepeltek együtt, ami arra enged következtetni, hogy minden a legnagyobb rendben közöttük.

Többször írtunk arról, hogy a népszerű énekes, Azahriah az egyik koncertje után, egy toitoi mögött közösült az egyik rajongójával. Eközben barátnője, Luna épp Mallorcán tartózkodott. Bár a lány nem akarta nyilvánosan felvállalni kapcsolatát a nála 5 évvel fiatalabb énekessel, a botrány miatt többször is megszólalt, és már a legelején úgy tűnt, megbocsátja Azahriah félrelépését. Akkor így fogalmazott:

„Soha életemben nem kaptam annyi törődést, elfogadást, türelmet és szeretetet, mint ettől a fiútól! Ezért mindig is hálás leszek neki. Egy boldog, kiegyensúlyozott, ragyogó nővé varázsolt minden tettével és szavával"

Instagram

Úgy fest, tényleg szent a béke a szerelmesek között, korábban ugyanis a reptéren fotózták le őket, most pedig a Téveszmék című klipben szerepelnek együtt.

A lánytól több követője is azt kérdezte, hogy mostantól mégis a nyilvánosság előtt élik-e a kapcsolatukat Azahriahval? Luna pedig egyértelmű választ adott:

„A klip nem a kapcsolatunk, nem a magánéletünk, hanem egy mesterséges környezetben szereplés"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.