Megtiltották a mobiltelefon használatát egy szicíliai játszótéren

játszótér mobiltelefon tilalom Szicília
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A valós közösségi együttlét érdekében mind a gyerekek, mind a felnőttek számára megtiltották a mobiltelefon-használatot egy játszótéren az olaszországi Szicília szigetén.

A telefonokat tiltó tábla Balestrate település szülői egyesületének köszönhetően került fel hétfőn a játszótér bejáratára. Akik belépnek, azokat arra ösztönzik, hogy a bejáratnál kihelyezett szekrényekben helyezzék el készülékeiket.
"Ennek a játszótérnek az a célja, hogy felhívja a gyerekek és a szülők figyelmét is a közösségi javakra. A közösségi média és okostelefonjaink mellőzésével értékelni tudjuk a minket körülvevő valóságot, és újra fel tudjuk fedezni az élet értékeit" - magyarázta Riccardo Vescovo, a projekt létrehozója, és Ferenc pápa szavait használva hangsúlyozta: ez egy lehetőség, hogy a közösségi oldalak helyett valódi közösségben töltsék idejüket az emberek.

"Ez egy nagyszerű újdonság a gyerekek és a szülők számára is" - mondta Piera Testaverde, a balestratei szülői egyesület elnöke. Mint megjegyezte, a gyerekek gondosan ügyelnek arra, hogy betartsák a szabályt, de a szülők is szófogadóak, hiszen, nekik is jólesik néhány órára otthagyni a technológia világát. A telefontilalmat bevezető szülői közösség elnöke elárulta, hogy a szabály betartatása érdekében még néhány, régebbi időket felidéző játékot is elhelyeztek a játszótéren, hogy a gyerekek a nagyszüleikkel is együtt játszhassanak.

A Palermo közelében található Balestrate játszótere, amelyen egy nap több százan is megfordulnak, az első olyan köztér Olaszországban, ahol megtiltották az okostelefonok használatát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.