Friss videón BB Évi: "Megterveztem az életemet, de abból semmi nem lesz"

Forrás: Tv2 -
Párkányi Éva Big Brother BB Évi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk Rúzs meglátogatta BB Évit, aki most egy somogy megyei szociális otthonban él. A Big Brother egykori győztese elmondta, hogy van most.

Húsz éve nyerte meg a TV2-n futó Big Brothert Párkányi Éva. A hirtelen jött hírnév és a 16 millió forintos nyeremény túl sok volt a fiatal pultoslánynak. Rossz társaságba keveredett, a nyeremény kifolyt a kezei közül. Alkohol- és drogproblémái lettek, majd 2005-ben elmegyógyintézetbe került, 2009-ben pedig skizofréniával diagnosztizálták. Évinek két gyermeke is született, Noelt Évi nagynénje neveli, a kisebbik fiáról viszont nem tud semmit.

Húsz éve nyerte meg Párkányi Évi a Big Brothert Forrás: Tv2

"Egy szociális otthonban élek, van két kisgyermekem. Ők örökbe lettek adva, mert nagyon beteg voltam. Most jól vagyok, sokkal jobban" - mondta. Szabadidejében házakat tervez, megtervezte az életét, de úgy gondolja, hogy abból semmi sem lesz.

A BB Éviről készült felvételt itt tudjátok megnézni.





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.