Négy év után temette el tragikusan fiatalon elhunyt szerelmét a Nagy Ő szereplője

Forrás: TV2 -
Nagy Ő (tévéműsor) Nagy Ő temetés Árpa Attila Blanche (A Nagy Ő)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nagy Ő egyik szereplője, Blanche tragikus hirtelenséggel, nagyon fiatalon vesztette el kedvesét, ennek ellenére esze ágában sincs lemondani szerelemről.

A Nagy Ő szerdai adásában két hölgynek kellett búcsúznia, köztük Blanche-nak. A szőkeség őszintén beszélt múltbéli tragédiájáról, és arról, hogyan tudta túltenni magát élete szerelmének elvesztésén.

"Az egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg Matteóval egy olaszországi nyaralás alkalmával. Egymásba szerettünk első látásra. Két hónappal a megismerkedésünk után megkérte a kezem Budapesten. Ő volt a szerelmem, a barátom, a lelki társam, és akivel megélhettem az igaz szerelmet az életemben"

– mesélte a Blikknek Blanche.

"Matteo veronai volt, mi nem messze onnan, Soavében laktunk. Mindennap, amikor kinyitottam az ablakot, a gyönyörű olasz borvidékre láttunk rá. A lánykérés után azonnal kiköltöztünk, s évekig ingáztam Olaszország és Magyarország között, hogy befejezzem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát. Közösen vezettünk egy szórakozóhelyet, ahol én üzletvezetőként és PR-managerként dolgoztam, emellett Vicenzában kozmetikus is voltam. Négy éve éltem kint, amikor a tragédia bekövetkezett."

A férfi 34 éves korában, egy szívrohamban vesztette életét; a tragédiának semmilyen előjele nem volt. Blanche egy éven keresztül járt terápiára, és szakember segítségével próbálta feldolgozni a történteket.

Forrás: TV2

"Meg kellett értenem, hogy tényleg el kell őt engedem, mert korábban megkért, ha vele bármi történik, azt szeretné, hogy boldog legyek. Ezek után költöztem vissza Magyarországra, azon belül Szegedre, és itt kellett új életet kezdenem. Rendkívül hálás vagyok, hogy Matteo családja végig támogatott engem, és a szüleimnek is, akik szintén mellettem álltak"

A tragédia ellenére Blanche hisz a szerelemben, és reméli, rátalál a Nagy Ő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.