A DWTS döntőjében Papp Dorciék a harmadik helyen végeztek, így a nézőknek azt kellett eldönteni, hogy Somhegyi Krisztiánék vagy Csobot Adélék érdemlik meg jobban a győzelmet.

Az eredményhirdetés alatt feszült pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők. A táncosok egymásba kapaszkodva várták a végeredményt, majd kiderült, hogy 2022-ben a Dancing with the Stars győztese nem más, mint Csobot Adél és Hegyes Bertalan.

A táncosok egymás nyakába borulva zokogtak, és alig akarták elhinni, hogy az övék lett a legjobb táncosnak járó díj. A műsor második helyezettje, Krisztián megköszönte a családjának, a stábtagoknak, a barátnőjének, a zsűrinek és nem utolsó sorban Katicának azt, hogy mindvégig mellette volt, és segítette őt.

"Ez a nyolc hét nem én voltam, ez csakis ő volt, minden egyes pillanat. Ő tartotta bennem a lelket, ő tanított meg táncolni, ő segített átlendülni a nehézségeken, és ő szerettette meg velem a táncot. Köszönöm Katica, te vagy az egyik legcsodálatosabb táncosnő Magyarországon"

-mondta Krisztián, majd Adél mondott köszönetet.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Nem találok szavakat, én még soha nem nyertem semmit. Kezdeném én is a családommal, akik nagyon keményen álltak mögöttem, és mindenkinek, a stábnak, a zsűritagoknak, a zenekarnak, a koreográfusoknak nagyon hálásak vagyunk, a stylist csapatnak (...) Van egy ember, aki legalább akkora tapsot érdemel, mint én: fantasztikus embert ismerhettem meg benned, remélem, hogy ez egy életreszóló barátság lesz. Olyan dolgokat hoztál ki belőlem, amit más nem tudott volna. Tényleg nagyon hálás vagyok: ez egy életre szóló élmény lesz, és ez volt életem egyik legfantasztikusabb kalandja."