pihenés 2023 kikapcsolódás magazin wellness
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A wellnessben 2023-ban még nagyobb hangsúlyt kap a megelőzés, az egészségmegőrzés, valamint a pihenés és teljeskörű regeneráció a szakemberek szerint. Sokat foglalkozunk a minőségi alvással, egyre népszerűbbek lesznek a rövid edzőgyakorlatok, és érzékszerveinket is jobban megdolgoztatjuk majd, hogy javítsuk hangulatunkat, mentális állapotunkat, enyhítsük a stresszt, segítsük a regenerációt.

Mint ahogy a divatban, úgy a wellness területén is folyamatos a fejlődés, és mindig újabb trendek kerülnek fókuszba. Idén több figyelmet fordítunk a megelőzésre és az egészségmegőrzésre, ennek részeként a minőségi alvásra, a fizikai és mentális erőnlétet támogató mozgásra, valamint a pihenést, relaxációt elősegítő wellnesskezelésekre, programokra. Íme néhány példával szemlélteti, milyen trendeket láthatunk 2023-ban.

1. Idén még többet beszélünk a jó alvásról


A pandémia óta többen panaszkodnak álmatlanságra, kialvatlanságra, vagy arra, hogy nehezen tudnak elaludni, így idén nagyobb figyelem irányul a pihentető alvásra. Az elalvást a változatos étrend és rendszeres mozgás mellett mentális gyakorlatokkal is könnyebbé tehetjük. Ilyen gyakorlat, ha lefekvés előtt leírjuk, mi történt aznap velünk. Ez ugyanis stresszoldó hatású, elősegíti a mentális ellazulást. Nyugtatóan hat, ha a lefekvés előtt már nem nézünk tévét, nem számítógépezünk, és nem nyomkodjuk telefonunkat, helyette illóolajos fürdővízben relaxálunk, majd olvasunk kicsit.

Idén nagyobb figyelem irányul a pihentető alvásra Forrás: Shutterstock/Olena Yakobchuk

A pihentető alváshoz azonban a körülményekre is több figyelmet kell fordítanunk. Először is alakítsunk ki egy elalvási rutint, vagyis próbáljunk mindig ugyanabban az időben lefeküdni és felkelni, és állítsunk össze egy kis rituálét: például elsőként mindig a pizsamát készítsük elő, majd húzzuk el a függönyt, és így tovább. Alvásunkat alvásfigyelő appal is monitorozhatjuk, így átfogó képet kaphatunk alvási szokásainkról, és hogy mire érdemes jobban odafigyelnünk. Válasszunk igényeinknek megfelelő keménységű matracot: a túl puha matracon nem kap elég támaszt a gerinc, aminek izomfeszültség, hátfájás lehet az eredménye. A túl kemény matrac sem kedvez a gerincnek, több terhelés kerül a vállakra és a csípőre. A hálóban próbáljuk meg a lehető legjobban kizárni a fényt és a zajt megfelelő függönyökkel, sötétítőkkel.

2. Népszerűek lesznek a rövid edzőgyakorlatok

Bár a mozgás a megelőzés és egészségmegőrzés egyik legfontosabb eszköze, sokan azért nem építik be mindennapjaikba, mert úgy gondolják, nincs rá elég idő, sem kapacitás. Nekik kifejezetten jó hír, hogy idén egyre népszerűbbek lesznek a néhány perces edzőgyakorlatok. Erre már vannak példák többek között TikTokon is, ahol az influenszerek rövid táncos vagy fitnesz-kihívásokkal jelentkeznek. Nem kell tehát többet arra hivatkozni, hogy nem fér bele az időbe, már akkor is sokat teszünk egészségünkért, ha reggel egy rövid tánccal indítjuk a napot kedvenc zenénkre, vagy tornázunk kicsit kedvenc influenszerünkkel, este pedig rövid jógagyakorlatokat végzünk. A mozgás hatására csökken a stressz és az izomfeszültség, és javul a hangulatunk.

Idén egyre népszerűbbek lesznek a néhány perces edzőgyakorlatok Forrás: Shutterstock/Oneinchpunch

3. Minden érzékszervünket bevetjük a jobb közérzetért: gyógyító hangok, fények, illatok

Mindenki tapasztalta már, milyen hatása lehet egy illatnak, színnek vagy hangnak, amire mentálhigiénés szakemberek is gyakran hívják fel a figyelmet. Segítségükkel befolyásolni tudjuk mentális és kedélyállapotunkat, amit 2023-ban a wellness világa is jobban ki fog használni. Így tehát a relaxációt, ellazulást segíteni tudjuk különböző illóolajokkal, illatgyertyákkal vagy többek között aromás fürdősókkal. Erre egyrészt a wellnessközpontokban van lehetőségünk illóolajos szaunaszeánszok vagy aromaterápiás masszázs formájában, másrészt az illatok gyógyító hatását saját otthonunkban is megtapasztalhatjuk, például, ha illóolajos fürdőt veszünk vagy illatgyertya, füstölő mellett végzünk meditációt – mutat rá a Fagus spa menedzsere. Ha nyugtatni, lecsendesíteni szeretnénk elménket többek között a levendula, a bergamott vagy épp a muskotályzsálya lesz a befutó. Ezek mindegyike stresszoldó, nyugtató és hangulatjavító hatású. Még hatásosabb, ha ehhez nyugtató meditációs zenét hallgatunk. A hangfürdő, vagyis a hangtállal végzett rezgésterápia is serkenti szerveztünk öngyógyító erejét.

Minden érzékszervünket bevetjük a jobb közérzetért Forrás: Shutterstock/Sofia Zhuravetc

A fények ugyanígy segítségünkre lesznek nemcsak hangulatjavításnál, hanem a wellness- és kozmetikai kezeléseken is, hisz a különböző színimpulzusok serkentik az anyagcserét, energiával töltik fel a sejteket. Közérzetünkre is hatással vannak a különféle színű fények: például a zöld csökkenti a stresszt, nyugalmat áraszt és még az elalvásban is segít. A pezsgőfürdőből jól ismert vízmasszázs szintén jótékonyan hat testünkre, ellazítja az izmokat, élénkíti a vérkeringést. Otthoni körülmények között a hideg-meleg vizes zuhanyzással tudunk hasonló hatást elérni. Testünk átmasszírozására vagy nyújtásra pedig használhatunk akár SMR masszázshengert is.

+1. Egész napos mindent bele wellness és kényeztetés néhány órás lazítás helyett

Aki 2023-ban valóban szeretne többet foglalkozni testével és mentális egészségével, az már nemcsak egy-két órás masszázsra és szaunázásra ugrik be egy wellnessközpontba. Minimum egy hétvégére foglal szállást egy wellnesshotelbe, ahol egy teljes napot biztosan eltölt majd különböző wellness-, gyógy- és kozmetikai kezelésekkel. Szaunázás után jöhet egy relaxáló kádfürdő, egy wellness vagy ájurvéda masszázs, majd különleges test- és arcpakolások, illetve innovatív wellness technológiával végzett kezelések, mint például az anyagcserét serkentő, immunrendszert erősítő polarizált fényterápiás kezelés.

Egész napos mindent bele wellness Forrás: Shutterstock/Africa Studio

Forrás: Fagus Hotel Sopron

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.