Nem kérdezték meg a szülei, hogy meg akar-e születni, ezért a nő beperelte őket

Születés szülés gyerekvállalás szatíra per
Kass Theaz a TikTokon jelentette be, hogy beperelt a szüleit, amiért engedély nélkül hozták őt világra. Úgy gondolja, etikátlan erről nem megkérdezni a születendő babát, még mielőtt világra jön. A dolog pikantériája, hogy neki is vannak gyerekei, amit a kommóentelők szóvá is tettek. 

„A legutóbbi videómban említettem, hogy elmentem ruhát vásárolni a gyerekeimnek, és sokan megdöbbennek, amikor azt hallották, hogy gyerekeim vannak, mivel bepereltem a szüleimet, amiért az engedélyem nélkül hoztak világra" – kezdte mondandóját a fiatal nő, majd elmagyarázta, miről is van szó.

Kass azzal érvelt, hogy nem volt tudatában annak, hogy egyszer majd felnőtté kell válnia és állást kell szereznie, hogy eltartsa magát, majd arról panaszkodott, hogy a szülei nem próbálták felvenni vele a kapcsolatot születése előtt, hogy megtudják, valóban meg akar-e foganni vagy sem.

"Tudom, hogy korábban azt mondtam, hogy etikátlan gyereket vállalni, de az más, amikor örökbe fogadsz ... Mert nem az én hibám, hogy itt vannak" - magyarázta a @isatandstared felhasználónevű tiktokker, miért más örökbe fogadni, mint szülni, és elmondta, hogy az örökbefogadással megpróbál jó ember lenni azzal, hogy felvállalja az anyaság felelősségét, és segít a gyerekeinek, akiket így "etikus módon" kapott.

Ezután tréfásan arra biztatta a terhes embereket, hogy fogadjanak pszichés médiumot, hogy vegyék fel a kapcsolatot születendő gyermekükkel, és kérdezzék meg, hogy „valóban itt akarnak-e lenni".

Kass viccelődött, hogy „életfeladatának" tekinti, hogy megtanítsa a gyerekeket beperelni a szüleiket, annak érdekében „hogy ne kelljen dolgozniuk".

Sokan felháborodtak a videón, volt, aki abban bízott, hogy csak vicc, és neki lett igaza, Kass gyakorlatilag szatírának szánta a videót, mely leképezi az egyre terjedő,szélsőséges életfelfogást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.