Amikor meghalljuk a nagymama szót, talán először a frissen sült pogácsa, és teasütemény illata rémlik fel, majd a poros fotóalbumra gondolunk, melyben minden fekete-fehér képhez érdekes anekdotákat fűzött a nagyi, és a meleg puszikra és ölelésekre, melyeket már úgy vártunk. Pontosan ezért is olyan hihetetlen és rettenetes, hogy bizony léteznek olyan rémnagyik, akik bántalmazták unokáikat.
Cikkünkben olyan idős hölgyeket mutatunk be, akik messze nem nevezhetőek nagymamának. Ezek a nők bántalmazták, éheztették unokáikat, sőt olyan is akad közöttük, aki szántszándékkal vette el unokája életét.
Pietrina Hoffman
Egy nagyszülőt mindig boldogsággal tölt el, ha az unokája meglátogatja, hiszen ilyenkor minden pillanat öröm. Kivéve, ha az illető nagymama súlyos drogfüggő... Épp ilyen nagyszülő volt a pennsylvaniai, 52 éves Pietrina, aki 2016 januárjában a padlón hagyta 14 hónapos unokáját, Navaeh Doyle-t, majd bevett néhány altatót és mély álomba zuhant. Mire magához tért, a kis Navaeh már halott volt. A vizsgálatok során megállapították, hogy a kisfiú halálát fulladás okozta.
Pietrina a bíróságon azt állította, nem emlékszik semmire, arra sem, hogy a padlón hagyta volna a kisfiút, és arra sem, hogy éheztette volna.
Az esetet súlyosbítja, hogy miután Pietrina magához tért, még órákig a földön hagyta a csecsemőt, mielőtt kihívta volna a 911-et. A bíróság gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta, Pietrina 5-től 12-évig terjedő börtönbüntetést kapott.
A nőnek volt egy másik, kétéves kislány unokája is, akit még időben megmentettek, miután az éhezés jeleit mutatta.
Helen Ford
A nagymamák általában hajlamosak annyi finomsággal elárasztani unokáikat, ami fizikailag már-már megterhelő is lehet. Ám vannak olyan nagymamák, akikre a túletetés egyáltalán nem jellemző.
A 77 éves chicagói Helen Ford sem enni, sem inni nem adott a nyolcéves Gizell Fordnak. Később brutális módon megkínozta, kikötözte, majd megfojtotta a kislányt.
A rendőrségi jelentések szerint Gizellnek, azaz Gizzynek tátongó sebek voltak a tarkóján, amelyeket kukacok fertőztek meg. Kis testét tetőtől talpig zúzódások és horzsolások borították, a gyógyulás különböző szakaszaiban lévő sérülésekkel együtt.
A nyomozás során kiderült, hogy Gizzy édesapja, Andre Ford és nagyanyja, Helen Ford együtt kínozták és bántalmazták a kislányt, amíg nyolc hónapon át náluk lakott. Andre Ford egy ritka degeneratív betegségben szenvedett, emiatt tolószékbe kényszerült, így ő "csak" instruálta Helent, hogyan kínozza meg Gizzyt.
Anya és fia a kínzásokat mobiltelefonnal rögzítették. Gizzy a szájába tömött zoknival látható az egyik ilyen videón.
Andre Ford szívrohamban halt meg a Cook megyei börtönben 2014-ben, miközben a tárgyalásra várt. Helent életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül. Helen azt állította, hogy Gizzy saját magának okozta a sérüléseket, mert boldogtalan volt, és meg akart halni, annak ellenére, hogy a mobiltelefonon megtalált videó ennek ellenkezőjét bizonyította. Gizzy számos naplóbejegyzésében részletesen írt az őt ért mérhetetlen és felfoghatatlan bántalmazásokról.
Lillian Parks
2019 szeptemberében Floridában, a 87 éves Lillian Parks gyógyszerrel megmérgezte 30 éves szellemi fogyatékos unokáját, arra hivatkozva, hogy aggódott, ki fog vigyázni rá, ha ő már nem lesz.
A szomszédok azt nyilatkozták a helyi újságnak, hogy bár Joel Parksnak valóban alacsonyabb volt az IQ-ja az átlagnál, de ez nem befolyásolta abban, hogy teljes életet éljen.Joel hétvégenként a helyi kisboltban dolgozott részmunkaidőben. A fiatal férfit a szomszédok nagyon jó hangulatban látták még egy nappal a halála előtt.
Lillian Parks mindazonáltal törődött unokájával és gondozta őt.
Ez a cikk is érdekelhet: