Legyen hova hazajönni, legyen csend és béke - épül a Tópark

Forrás: Tópark -
pr-cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy beülünk az autónkba és becsapjuk az ajtót, szinte azon nyomban a másik oldalon már nyithatjuk is ki a másik ajtót, pattanhatunk ki és rögtön csónakázhatunk egy szinte saját “bejáratú” tavon, vagy egy három kilométeres távon akár körbefuthatjuk azt.. Ezzel a helyzettel azért nem is olyan nehéz megbarátkoznia azoknak, akik a Törökbálint mellett lévő Tóparkba költöznének. Hiszen a budapesti belváros mindössze 10 percnyi autózásra van a Tópark ‘Be My City’ otthonaitól. Várjunk csak! Ez nem az az egykori gigaprojekt az autópályák mellett, ami a válság idején elakadt? De, ez az. Az a helyzet, hogy két éve majdhogynem teljes titokban már folytak a munkálatok azért, hogy 2017-ben bejelenthessék: a városrész fejlesztése újra beindul, hamarosan él és virul. Olyannyira, hogy decembertől már konkrétan várja is a beköltöző családokat. Bölcsődével, óvodával és háziorvossal.

Majdnem 10 évvel ezelőtt rekedt meg a nagy csinnadrattával bejelentett Tópark projekt építése. Az akkori projektgazdák elképzelései szerint egy dubaji léptékű lakóparkot és szórakoztató komplexumot építettek volna fel. Ha nem is olyat, amit látni lehet az űrből, de olyat, amelyik párját ritkítja a régióban. Nos, a helyzet az, hogy “Biatorbágy nem Dubaj, ezért itt nem is kell indokolatlanul túlzásokba esni” - jelenti ki határozottan Csendes Balázs, a Tópark ‘Be My City’ üzletfejlesztési vezetője. Ennek szellemében szakítottak a korábbi tulajdonos koncepciójával: immáron egy városközpontot és ahhoz szükséges szolgáltatásokat fejlesztenek a budai városrész nyugati kapujában, harmonikus zöld környezetben, a törökbálinti tó partján.

Forrás: Tópark

A sokáig csupán betontorzók formájában porladó, szebb reményű projekt a Lavinamix Csoportba tartozó Útnet Kft. kezébe került. A magyar építőipari vállalat pedig gőzerővel lehelt életet a Tóparkba. "Most ott tartunk, hogy elindult az értékesítés" - mondja az üzletfejlesztési vezető. Ez azt jelenti, hogy hamarosan 140 újépítésű otthon várja gazdáit. Bár elsőre hihetetlennek tűnik, a helyzet mégis valós: komoly építkezés és fejlesztés folyik, az utak már elkészültek, az idén átadásra kerülő lakóépület már 80 százalékos készültségnél jár és akár most is megtekinthetőek a lakások. "Csak el kell jönni, be kell lépni egy lakásba, fel kell húzni a redőnyt, kiállni az erkélyre és élvezni a tó nyújtotta látványt" - teszi hozzá Csendes.

Apropó lakások! A lakóingatlanok az igények széles skáláját hivatottak kielégíteni: az egészen kis legénylakásoktól, vagy yuppie-bázistól a nagycsaládosok otthonain keresztül a luxusapartmanokig mindenféle lakás megtalálható a portfolióban. Van, amelyiknek pici 4 négyzetméteres erkélye van és van, amelynek több mint 110 négyzetméter jutott. Van, amelyik a gyönyörű tóra néz, de van, amelyik inkább a hamarosan élettel megtelő passzázs felé tájolt. Az árak 550 ezer forintról indulnak négyzetméterenként. Ez nem az átlag, ugyanakkor a cél az, hogy az újbudai átlag alatt maradjanak. “A lehető legtöbb igényt szeretnék kielégíteni: gondolunk a győriekre, az autópálya-függőkre, a Pestre sokat közlekedőkre a Budával összekötetésben élőkre, CSOK-osokra, családokra és a yuppie-kra, akik inkább a 330 méter hosszú passzázshoz költöznének”.

Forrás: Tópark

A kínálat tehát színes, de hát melyik lakóparkban ne lenne ez így. Valóban így van, mondja Csendes Balázs, csak egy dolgot felejtünk el: ez nem csupán lakópark, hanem új városközpont lesz. Ez azt jelenti, hogy a Tópark 'Be My City'-nek lesz saját bölcsődéje, óvodája, körzeti orvosi rendelője és tömegközlekedése is - ez lesz a tízpercenként Kelenföldre közlekedő Tópark Expressz. Ezek a feltételek ahhoz, hogy megkapják Biatorbágytól a városközponti besorolást. Emellett már folynak a tárgyalások szállodákkal, bankokkal, éttermekkel - sőt még egy állatorvos is bejelentkezett. Ráadásul a környező településekkel, vagy hasonló projektekkel szemben egy óriási előnye van még a Tóparknak. "Nincs ebben az országban sem lakópark, sem vegyes hasznosítású terület, sem másmilyen projekt, amelynek a saját nevével fémjelzett kettő darab autópálya-lehajtója lenne. A Liszt Ferenc repülőtér így mindössze 20-25 perc alatt, lámpa nélkül érhető el, de Budapestre is beér az ember alig 9 perc alatt. Bár igaz, hogy agglomerációs projektről beszélünk, de olyan közel vagyunk a városhoz, hogy piaci viszonylatban egyre inkább a budai nagy lakásszámú projektek közé sorolnak be minket".

Bár, aki most elhajt az autópályák valamelyikén a leendő városközpont mellett, továbbra is a csupasz betonépítményeket látja. Ezek a jövőbeli irodaházak, amelyek esetében szintén már a felénél jár a kivitelezés, hamarosan jön a homlokzatok csinosítása - pont azért, hogy ne ilyen szürke legyen a látvány. 2018-ra az irodák bizonyos részével is végeznek, így jövőre összesen 350 lakás, 55 ezer négyzetméternyi iroda és 15 ezer négyzetméternyi kiskereskedelmi egység terül el a tó partján.

Bár az autópályák zaja elsőre ijesztőnek tűnhet, de a zajmérések szerint nagyobb a csend a Tóparkban, mint a városban. Ráadásul a külső irodaépületek még azt a kevés zajt is felfogják majd - nem is beszélve a zajvédő falról.

Forrás: Tópark

Visszatérve a leendő városközpont jövőbeli mindennapjaihoz: a tervek szerint az önkormányzati óvoda mellett egy magánóvoda is települ majd a lakóépületek közé, az elzárt területen pedig egy óriási játszótér várja majd a gyerekeket. A tó körül tanösvény és futópálya is épül - utóbbi már most is használható -, illetve nemrég telepítettek 50 ezer cserjét is a hangulatos környezet érdekében. Nem lesz tehát különösebb kihívás boldogan felnőni ennek a hatalmas tónak a partján - mint ahogyan szülőként sem kell sok mindenért aggódni.

Hogy áll tehát a dolog most? “Nemrég jöttünk ki a piacra, azóta nincs megállás” - mondja az üzletfejlesztési vezető hozzátéve: “éppen alakítjuk az autópálya irányából látható homlokzatokat, és a napokban átadtuk a forogalom számára az M1-es autópálya felőli lehajtót is. Közben rengeteg tárgyalás zajlik. Például szállodákkal. Több érdeklődő is van, akik komolyan fontolgatják, hogy nálunk nyissanak egy új, 150-200 szobás egységet – egy akár 1.000 főt befogadó konferenciateremmel együtt. Jelenleg a betelepülő életet szabályozzuk - ez egy komoly feladat, hiszen például azt, hogy minél színesebb kiskereskedelmi mix várja a lakókat. De, ahogyan már említettem a legfontosabb a lakófunkciók megteremtése. Azért, hogy legyen hova hazajönni, legyen hol letenni az autót, legyen csend és béke a lehető legnagyobb mértékben. A legfontosabb ugyanis a leendő lakók nyugalma.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.