Fogyni szórakozva is lehet! Jen hulahoppkarika segítségével fogyott 65 kilót

fogyás életmódváltás hullahopp karika elhízás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fogyás illetve az életmódváltás a legtöbb ember életében rengeteg lemondással és kemény munkával jár, de a 31 éves, kórosan elhízott Jen Moore számára a fogyás csupa móka és szórakozás volt, hála a hulahoppkarikának.

Jen Moore, a 31 éves feleség és anya néhány évvel ezelőtt még több mint 130 kilót nyomott, ám mikor 2008-ban egy vidámparkban nem engedték felszállni a hullámvasútra, mivel a hasától képtelen volt magára hajtani a biztonsági zárat, elhatározta, hogy változtat az életmódján és lead néhány kilót.

A vidámparkban történt megaláztatás után a túlsúlyos Jen úgy döntött, hogy előveszi régi hulahoppkarikáját, és lement a közeli kosárlabdapályára gyakorolni egy kicsit. Később beszerezett egy oktató DVD-t, aminek segítségével három hónap alatt szinte tökélyre fejlesztette a technikáját. A harmadik hónap végére Jen könnyedén és szórakozva leadott körülbelül 18 kilót. "Két hétbe telt, míg végre képes voltam akár csak egyszer is megforgatni a karikát a csípőm körül, de idővel nagyon belejöttem, és elkezdtem élvezni a mozgást. Egy idő után olvadni kezdtek rólam a kilók" - nyilatkozta lelkesen Jen a Huffington Postnak.

Thinkstock
Thinkstock

Illusztráció

"A férjem, Keith is túlsúlyos volt, most már ő is jó pár kilótól megszabadult a karika segítségével. Azóta mindketten egészségesebben is táplálkozunk, az esti tévézés közben nem chipset, hanem például szőlőt eszünk. Fontosnak tartjuk, hogy jó példát mutassunk a gyerekeinknek is, ezért nem is úgy beszélünk a múltról, hogy kövérek voltunk, hanem, hogy egészségtelenül éltünk" - mondta Jen.

Jen mára közel 65 kilótól szabadult meg, tehát korábbi testsúlyának felét leadta, és kizárólag a hulahoppkarika segítségével tökéletes formába hozta magát. "Korábban is próbálkoztam mindenféle fogyókúrákkal, de a leadott kilók rendszerint nagyon hamar visszakúsztak, sőt néha többet is visszahíztam, mint amit nagy nehezen leadtam. A hulahoppkarikának köszönhetően azonban megszerettem a mozgást, és szinte minden erőfeszítés nélkül tudtam tartósan fogyni" - vallotta be Jen, aki azóta az egyik hulahoppkarikákat forgalmazó vállalat instruktora lett.


Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!





Így tartsd a súlyod! Tippek a jojó-effektus elkerülésérehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120319-igy-tartsd-a-sulyod-tippek-a-jojoeffektus-elkerulesere.htmlTényleg hizlalnak a fogamzásgátlók?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120313-tenyleg-hizlalnak-a-fogamzasgatlok.htmlTorna túlsúlyosaknak - ezek a legjobb zsírégető mozgásformákhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120313-torna-tulsulyosaknak-ezek-a-legjobb-zsiregeto-mozgasformak.htmlSikertörténet: "Könnyek között üvöltöttem, hogy igenis le tudok fogyni!"http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120313-sikertortenet-3-honap-alatt-majdnem-30-kilot-fogyott-niki.html"Megőrülök a sajtokért, de nem bírja a gyomrom" - Így lúgosít Szabó Győzőhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120313-megorulok-a-sajtokert-de-nem-birja-a-gyomrom-igy.htmlSikertörténet: "A tükörbe nézve egy hájas embert láttam" - Így fogyott Peti 36 kilóthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120308-a-tukorbe-nezve-egy-hajas-embert-lattam-igy-fogyott.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.