Naponta 90 hashajtót szedett be - 11 millió forintba és az egészségébe került a fogyókúra

hashajtó túlsúly szenvedélybetegség fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ruth Wilkins tizenhat évesen 82 kilót nyomott, és iskolatársai sokat gúnyolták a túlsúlya miatt, ezért elhatározta, hogy minél gyorsabban megszabadul a fölösleges kilóktól.

Ruth a tévében látott egy dokumentumfilmet az anorexiás Karen Carpenter énekesnő életéről, és innen vette az ötletet, hogy ő is kipróbálja a hashajtó tablettákat. A most 39 éves édesanya az elmúlt 23 év alatt gyakorlatilag függővé vált a hashajtótól, méghozzá olyannyira, hogy naponta akár 90 tablettát is beszedett.

A Greater Manchester-i Whitefildben élő Ruth saját bevallása szerint élete során eddig legalább 140 ezer darab hashajtót vett be, és hozzávetőlegesen 30 ezer angol fontot (csaknem 11 millió forintot) költött rettenetesen kártékony szenvedélyére, de valójában Ruth még ennél is nagyobb árat fizetett: az egészségét. Egy bizonyos ponton a bélműködése teljesen leállt és kórházba került, hashajtófüggősége eközben komoly csont- és szívproblémákat okozott nála.

Northfoto
Northfoto

"Azonnal a legerősebb hatású hashajtót, a Senokotot kerestem a patikában, eleinte még tartottam magam a napi maximum 2 tablettához, de már az első hónap után növelni kezdtem az adagomat, ekkor már napi 8 szem hashajtót is beszedtem, miközben tornázni is elkezdtem, így hamar és látványosan kezdtem el leadni a kilókat" - nyilatkozta Ruth a The Sun újságírójának.

"Ekkoriban már naponta legalább háromszor kellett vécére mennem, ahol mindig minimum 20 percet töltöttem. Úgy gondoltam, hogy teljesen normális, ha valaki hashajtót szed, ezért egyáltalán nem törődtem az esetleges egészségügyi kockázatokkal" - tette hozzá Ruth.

18 éves korára már napi 20 tablettánál tartott a lány, és a testsúlya lecsökkent 70 kilogramm alá. Ruth függősége 2004-ben érte el a csúcspontját, amikor már 90 szem hashajtót vett be minden nap. "Ebben az időszakban már napi 23 fontot (kb. 8 400 forint) költöttem hashajtóra, minden pénzem erre ment el, de inkább az ételről és a ruhákról mondtam le, mint a szenvedélyemről" - mondta Ruth, akinek a függőség miatt 1998-ban még a házassága is tönkrement.

Ruth 32 évesen kezdte el felismerni, hogy problémája van. Ekkor egy terapeutához fordult segítségért, és fokozatosan csökkenteni kezdte a napi hashajtóadagját. Közel 24 év függőség után Ruth szervezete annyira hozzászokott a hashajtóhoz, hogy ha naponta nem szed be egy tablettát, akkor egy hétig székrekedése van, de most már úgy érzi, hogy túl van a betegség nehezén és végleg leküzdötte függőségét.



Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.