Irigy Hónaljmirigy diéta zenekar túlsúly fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Irigy Hónaljmirigy nyolc tagja nagy elhatározásra jutott egy hónappal ezelőtt: összesen 100 kiló súlyfeleslegtől szabadulnak meg decemberig.

A motiváció is megvan hozzá, egyrészt a színpadon is könnyebb lesz mozogniuk, másrészt kudarc esetén komoly pénzt is veszítenek. "Nyolcunk közül mindenkinek van bizonyos mértékű súlyfölöslege, és az év végén szülinapi koncertet tervezünk Pesten, ahol nem ártana jó kondiban lenni és jól kinézni - arról nem is beszélve, hogy a nyári fellépések is könnyebben mennek, ha nem húz le a pocak. Huszonvalahány kilót eddig már leadtunk, ha nyolcvanat sikerül, már akkor is boldog leszek. Így együtt könnyebb egyébként fogyózni, mintha csak egyedül vágtunk volna bele. A súlya tíz százalékát mindenkinek ideális lenne leadni, és egy baráti társasággal elég komoly összegben fogadtunk is, hogy ezt a száz kilót decemberig teljesítjük. Nem is baj, mert kell a motiváció, hogy ne linkeskedjük el a dolgokat, bár így is becsúszik egy-egy bűnözős nap, de próbáljuk betartani a játékszabályokat. Viszonylag sok időt hagytunk magunknak a fogyásra, de így is nehéz dolgunk van, mert mindenhol várnak minket vagy egy kis kajával, vagy innivalóval, és nehéz nemet mondani. Ez egy akaraterőpróba inkább, mint fogyókúra, de nem akarunk senkit megbántani azzal, hogy nem fogadjuk el, amit elénk raknak. Én csak 2 kiló fogyásnál tartok, de Uszi 13-14 kilót fogyott már, bár tegyük hozzá, hogy a többől könnyebb leadni. Nála mondjuk egy kis cukrot is találtak, így még jobban oda kell figyelnie az étkezésére."

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

A zenekar tagjai nemcsak diéta, hanem egy modern kezelés segítségével is próbálnak szabadulni a kilóiktól: "A cél érdekében olyan kezelésekre is járunk, ahol árammal csipkednek minket, de cserébe centikben mérhető az eredmény, olyan jól megdolgoztatja az izmainkat. A kezelések mellett nagyon odafigyelünk a diétára is, bár nehéz betartani, hogy például hétvégén ne egyek a szülinapi tortából. Minden tag diétázik valahogyan, mindenki light kólát iszik, édesítővel isszuk a kávét, és hasonlók. A szénhidrátokat csak nagyon mérsékelve esszük, én próbálom kihagyni a kenyeret, krumplit, tésztákat. Ez a szénhidrát dolog nagyon jól működik, pár éve kipróbáltam a nulla szénhidrátos diétát, és öt kilót fogytam is, de akkor nagyon szigorúan odafigyeltem, még paradicsomot sem ettem. A leadott súly viszont elég hamar visszajött, és a diéta másodszor már nem működött. Mi most ezzel a decemberi határidővel elég időt hagyunk magunknak ahhoz, hogy szépen lassan fogyjunk le, hiszen hosszú távra tervezünk. Meg kell tanulni a kisebb tányért választani, és a felét szedni annak, amit egyébként szoktunk. De nem ez az első fogyókúrája senkinek, így nagyjából tudjuk, mire kell odafigyelni. Viszont a mindenféle fogyasztó tablettákat el lehet felejteni, mind kész átverés. Én egyszer a neten rendeltem egy doboz marhaságot, de semmi értelme nem volt, csak pénzkidobás."

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

A fogyókúra kínlódás ugyan a fiúk számára, de az eredmény már most jól látható: húsz centivel magasabbra ugranak a színpadon koncert közben: "Húsz évvel ezelőtt azért mindenki 10 kilóval könnyebb volt, mint most, és valahogy ki is kell nézni a képernyőn. Meg aztán öregszünk is, most már itt fáj, ott fáj, bár azt mondják, ha negyven felett felébredsz és nem fáj semmid, már nem is élsz. A színpadi terhelést is jobban bírjuk lefogyva, nyáron sem izzadunk majd annyit, úgyhogy több szempontból is jó ez a fogyókúra. A nyár úgy zajlik majd, ahogy minden évben, rengeteg fellépésünk van, a jövő héten pedig videoklipet forgatunk Tóth Gabival, aki nagyon jól néz ki, és év végére tervezzük a már említett szülinapi koncertet."


Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!


REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!






Lovasbalesetet szenvedett az Irigy Hónaljmirigy egyik tagjahttp://www.life.hu/legykepben/20120319-lovasbaleset-erte-es-ledobta-a-lo-magarol-sipos-petit-az.htmlA mirigyes fiúk már csak árnyékuk önmaguknakhttp://www.life.hu/legykepben/20120303-a-shadowland-tancosaival-egy-szinpadon-probaltak-megtalalni-arnyekukat-az-irigy.htmlKozma Orsi: http://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20120515-kozma-orsi-jogaval-vezeti-le-a-stresszt.htmlhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120511-gyerekkoromban-infuzios-allvanyokat-es-tuket-rajzolgattam-interju-tarany-tamassal.htmlKasza Tibi klausztrofóbiás lett egy gyermekkori liftes kaland és egy csíkos póló miatthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110722-kasza-tibi-klausztrofiobiaban-es-panikbetegsegben-szenved.html"Én egy cinikus lány vagyok" - interjú Lang Györgyivelhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120403-interju-lang-gyorgyivel.html"Nem az vagyok, akit ki lehet röhögni" - Interjú Schobert Norbivalhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120411-nem-az-az-ember-vagyok-akit-ki-lehet-rohogni-.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.