Sikertörténet: "Elrejtőztem a kilóim mögé" - Fanny 21 kilót fogyott

Sikersztori diéta sikertörténet ízületi gyulladás túlsúly fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fanny túlsúlya 18 éves korára már fájdalmas ízületi problémákat okozott, így a most 21 éves szegedi lány életmódot váltott, és sok korábbi sikertelen fogyókúra ellenére összesen 21 kilót adott le.

Nyolcéves korában Fannynál is elkezdődött a súlygarapodás, és nem is állt meg a középiskolában sem: "Már tízéves koromtól voltak fogyókúrás próbálkozásaim, de hiányzott belőlem az akaraterő. A gyerekkori túlsúlyom egyrészről menekülés lehetett a családi problémák elől, másrészről a mozgáshiányos életmódnak és a gyakran fogyasztott chipsnek volt köszönhető. Valószínűleg unalmamban is ettem, akkor is, ha szomorú voltam és akkor is, ha boldog, indok mindig akadt. A szüleim próbáltak sarkallni a mozgásra és az aktívabb életvitelre, de a lustaságom felülkerekedett. Az iskolában gyakran csúfoltak, a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással. Mindig agresszívan reagáltam a piszkálódásokra, és ezzel ideális célponttá tettem magam."


ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.


A gúnyolódások a középiskolában kissé mérséklődtek, de Fanny nem érezte jól magát a bőrében, és a túlsúly néha már fájdalmat is okozott. "15 évesen már 73 kilót nyomtam, és bár mindig zavart a súlyom, tenni ellene lusta voltam. A kondi hiánya ennek szembetűnő tünete volt, minden apró tornaórai feladat felért a Himalája megmászásával. A későbbiekben pedig az ízületi fájdalmak voltak jellemzőek. A szalagavatómon már 83 kg-ot nyomtam... még leírni is szörnyű. De az igazi sokk 18 évesen ért a gimnáziumi nővérnél, aki felhívta a figyelmem arra, hogy a suli 4 éve alatt 10 kg-ot szedtem fel, és hogy sürgősen változtassak, mert ennek súlyos következményei lehetnek. Amivel tisztában is voltam, hisz 16 évesen a táncot is az ízületeim fájdalmaim miatt hagytam abba."

Egy ponton aztán már nem volt kifogás a fogyókúra elkezdése ellen, ami aztán látványos eredményeket hozott. "Gyerekkorom óta mindig karcsúbb és egészségesebb szerettem volna lenni. 18 évesen is úgy gondoltam, vékonyabban minden szebb és jobb lesz. Akkoriban is sok, a témával kapcsolatos műsort néztem, minden bizonnyal ezek gyakoroltak rám hatást és váltották ki belőlem az elhatározást. Azóta sikerült leadnom szenvedés nélkül 21 kg-ot, és mindezt úgy, hogy nem éheztettem magam, nem edzetem naphosszat. A kulcsszó az életmódváltás!

Az első egy hónap nehéz volt, le kellett mondani a megszokásokról, és odafigyelni a részletekre. A káros szokásokat nem lehet egyik napról a másikra kiiktatni az életünkből. Édesanyám volt a legfőbb támogatóm, de bárkinek említettem az életmódváltásomat, mindenki biztatott. Nagy segítség volt az is, hogy mindig volt a hűtőnkben zöldség és gyümölcs, és anyukám próbált egészségesebben főzni."

Fanny fogyókúrája alatt semmiféle csodaszert nem szedett, helyette megváltoztatta az étkezési szokásait, és végre elkezdett mozogni. "A diéta részeként elsősorban lecsökkentettem a cukor- és kenyérfogyasztásomat. Sokkal több friss zöldséget és gyümölcsöt ettem. Rengeteget segített az ékezési napló vezetése, így kétszer is meggondoltam, mit, mikor és mennyit eszem. Este hét után pedig már semmit sem ettem. Cukros teák és üdítők helyett vizet és gyógyteákat ittam, és gyalog jártam mindenfelé. Tavaly kissé ingadozott a súlyom, ősszel 69 kg-ra is felkúszott, de 2 hónapja újra kezembe vettem az irányítást."

Fanny először kis diétával lefogyott 64 kg-ra, jelenleg pedig heti háromszor edz konditeremben 1,5-2 órát: "Egy személyi edző ismerősünk által összeállított edzéstervet követek. Anyukámmal járok edzeni, mert sokat segít egy edzőtárs, mindig inspirál és erőt ad a folytatáshoz. Most 61,8 kg-nál tartok, és már csak 60 kg-ra szeretnék lefogyni, persze úgy, hogy közben azért fitt és egészséges maradjak."

Fanny élete jócskán megváltozott a fogyása óta, és az evés helyett új örömforrásokat talált. "Ma már élvezetet jelent a mozgás, sokkal könnyebben tudok sportolni. Megszerettem a vásárlást, már nem stresszelnek a próbafülkék, beleférek a nekem tetsző ruhákba. Amikor megnéznek az utcán, akkor tudom, hogy nem azért teszik, mert itt-ott látszik a hurkám, hanem mert csinosnak tartanak - legalábbis remélem..."

Fanny - elmondása szerint - a felesleges kilók mögé rejtőzött el az új ismeretségek, tapasztalatok elől: "Sosem éreztem magam jól kövéren, mikor azt mondták, hogy arányos vagy, meg jól áll, tudtam, hogy ez nem igaz, mert boldogtalan voltam azzal a külsővel. Még manapság is néha a lelki szemeim előtt kövérnek látom magam, és újra előtörnek a régi komplexusok. Pedig a tükörben egy vidám, életrevaló fiatal nőt látok, és végre fel tudom vállalni önmagam."

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.