Bill Clinton 10 kilót fogyott a vegán diétának köszönhetően

diéta gyomorműtét Bill Clinton fogyókúra vegán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bill Clinton amerikai exelnök a 90-es években közismert volt egészségtelen étkezéséről: előszeretettel fogyasztott grillezett húsokat, sajtburgert, sült burgonyát és fagylaltos turmixokat. Miután azonban 2004-ben négyszeres bypassműtéten esett át, amit 2010-ben egy sztentbeültetés követett, a politikus úgy döntött, ideje odafigyelni az egészségére.

Némi kutakodás után Clinton a vegán diéta mellett tette le a voksát, és azóta több interjújában is megindokolta, miért a növényi alapú étrend mellett döntött. A CNN hírtelevízióval készült egyik riportjában így nyilatkozott: "Babon, hüvelyeseken, zöldségeken és gyümölcsökön élek. Reggelente fehérjekiegészítőt iszom. Mandulatejet iszom gyümölccsel és fehérjeporral keverve. Ez az étrend teljesen megváltoztatta az anyagcserémet, és 10 kilót fogytam. Visszatértem arra a testsúlyomra, ami iskolás koromban volt utoljára."

AFP
AFP

A vegán diétára váltást azonban nem csak a hiúság diktálta. Clinton még a műtétek után is súlyos betegségektől szenvedett, ami még inkább az egészséges életmódra ösztönözte. "A sztentbeültetés után kiderült, hogy az ereim továbbra is elzáródtak a felgyülemlő koleszterin miatt. Nem akartam, hogy ez a továbbiakban is megtörténjen" - nyilatkozta.

Clinton kutatásai közben olyan eredményeket talált, melyek szerint 1986 óta a növényi alapú étrendet követő emberek 82 százaléka tapasztalt öngyógyulást. Egyesek esetében még az artéria elzáródása is kitisztult. A politikus úgy vélte, a 25 éves bizonyíték elég meggyőző, és mivel amúgy is le szeretett volna fogyni lánya, Chelsea esküvőjére, belevágott a kísérletbe. Elmondása szerint nagy célja, hogy nagyapaként megállja a helyét, és ez óriási lendületet adott elhatározásához.


Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!


REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.