Anselmo Crew Nemjuci Ferencváros Gringo sztár Geszti Péter ősz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Koncertek, kézműves vásár és gasztronómiai bemutató várja a látogatókat a Ferencvárosi Őszköszöntő Fesztiválon, a IX. kerületi Bakáts téren augusztus 29. és szeptember 2. között.

Forrás: www.sziget.hu, fotó: Somay Márk
Forrás: www.sziget.hu, fotó: Somay Márk

Az ebben az esztendőben 220. születésnapját ünneplő Ferencváros fesztiváli forgataggal köszönti a nyári pihenésből hazatérő családokat, az iskolakezdő diákokat és a városrészbe látogató vendégeket - olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írják, Ferencváros központjában, a Bakáts téren hagyományőrző kézműves vásárral és gasztronómiai hungarikum-bemutatóval köszöntik az ősz kezdetét. A gyerekeket játszóház várja, továbbá céllövölde és körhinta is szórakoztatja a fesztiválozókat.

Bemutatkoznak Ferencváros nemzetiségei, színpadra lépnek a városrész ismert lakói. A fesztiválon táncház, dzsesszkoncertek, kórusok, rockegyüttesek, gyerekeknek szóló zenekarok fellépése és világzenei produkciók követik egymást, valamint a Turay Ida Színház Cigányprímás című operettelőadását is láthatja a közönség.

Augusztus 29-én, szerdán a szerb és a roma kisebbségi önkormányzat műsorával várják a közönséget, majd fellép a Papa Jazz Band, a Colombre Band, az Anselmo Crew és a Nemjuci Akusztik. Csütörtökön a Berka Együttes Táncháza és a Turay Ida Színház Cigányprímás című produkciója várja a nézőket.

Pénteken az ukrán kisebbségi önkormányzat műsora, az Alma Együttes, valamint Szikora Robi és az R-Go koncertje szerepel a programban. Szeptember 1-jén, szombaton a szlovák kisebbségi önkormányzat műsora látható és a Benkó Dixieland Band is színpadra lép. Vasárnap délután Rutkai Bori, este pedig Geszti Péter és a Gringo Sztár zárja a programok sorát - áll a szervezők közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.