Sikertörténet: Judit: "Nyolc éve nem voltam ilyen jó formában, mint most, három gyerek után"

Sikersztori terhesség sikertörténet hízás túlsúly Ez Zsír! fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Judit  32 éves, háromgyerekes anyuka, aki 180 centis magasságához most már csak 68-70 kilót nyom, pedig mindhárom gyermekével húsz kilót hízott.

"2007-től 2010-ig három gyermeket szültem, és mindegyik terhességet húsz kiló plusszal zártam. Az első babával 72 kilóról indult a gyarapodásom, a második megfoganásakor már vissza tudtam fogyni 75 kilóra, a harmadikkal csak 78 kilóra tudtam lefogyni, nem volt többre időm. Sajnos annyira nem vagyok szerencsés alkat, hogy a szoptatások segítettek volna a fogyásban, nálam csak az étkezés-edzés párosítás segített. Mindhárom alkalommal másmilyen diétát követtem: először napi ezer kalóriás kalóriabevitelen alapuló diétát csináltam, másodjára ételszállító cégek fogyókúrás menüjét rendeltem, harmadjára, 2011-ben inkább csak kevesebbet ettem, majd a konditermet újfajta edzésre cseréltem, amivel 3 hónap alatt jött le 10 kiló. Jelenleg nem is fogyókúrázom, egyszerűen megszoktam, hogy fél adag ebédet rendelek, este nem eszek már nagyon semmit, és 8 éve nem voltam ilyen jó formában, mint most, 3 gyerek után."

A terhesség alatti nagyfokú hízást, bár az orvosok nem helyeslik, kevés kismama tudja elkerülni, így volt ezzel Judit is: "A 20 kilós hízás érdekes kérdés. A testvérem épp gyereket vár, mondtam neki is, hogy ne törődjön a súlyával, pont annyit fog hízni, amennyit a szervezete igényel ahhoz, hogy egy tökéletes és egészséges babát kihordjon. Amikor először terhes voltam, otthon voltam, a felmondásomat töltöttem, nem dolgoztam. Egész nap feküdtem, tévéztem, ettem, nyelvtanfolyamra jártam csak el, és híztam 20 kilót. A második gyereknél nagyon odafigyeltem: egyrészt az elsőszülött mellett, aki másfél éves múlt akkor, esélyem sem volt feküdni. Igyekeztem nem nassolni, csak a legszükségesebb tápanyagbevitellel beérni, de ismét híztam 20 kilót. A harmadiknál már semmire sem figyeltem, akkor már tudtam, hogy felesleges. Nem tudom, hány kilót híztam pontosan, a végén nem engedtem a védőnőnek, hogy lemérjen, de tapasztalataimból kiindulva akkor is 20 kilót kellett híznom.

Judit mindhárom szülés után fogyókúrázni kezdett, mert zavarták a plusz kilók. Az elsőnél kalóriaszegény diétát követett, és fektetés után járt edzeni: "Szülés után dagadt voltam, borzalmasan néztem ki, nem jöttek rám a ruháim, de még anyukám ruhái is alig. Eszembe sem jutott, hogy akkor mostantól így kellene maradnom, mert szültem. Teljesen evidens volt, hogy a gyerekvállalás hízással jár, utána meg le kell fogyni. A fogyókúrát nem is volt olyan nehéz betartani. Volt egy jó kis könyvem hozzá, abban benne volt mindenféle étel és alapanyag kalóriaértéke, receptek is, teljes menük, akár egy hétre, és ebből böngésztem ki a szimpatikusakat. Például reggelire fél liter natúr joghurtot ettem, kis édesítővel, zabkorpával, müzlivel, idénygyümölccsel... Laktató, finom, délig jóllaktam vele, és a kalóriatartalma minimális. Ebédre mondjuk natúr hússzeletet sütöttem, és salátát ettem hozzá. Ezerféle salátát elkészítettem, mindenféle öntettel, de az olívás volt a legjobb. A lényeg az volt, hogy a napi kalóriabevitel ne lépje túl azt, amit magamnak megszabtam. Először figyelni kellett rá, meg számolgatni, de egy idő után már rutinná vált. Mindemellett persze hetente legalább kétszer jártam konditerembe, kardioedzésre. Sokszor hallom, ahogy anyukák panaszkodnak, hogy gyerek mellett nincs idejük edzeni járni. Hát, én este 9-től 10-ig jártam, fektetés után. Hullámvölgyekre nem emlékszem, tettem a dolgom, de igazából nem a fogyókúra körül forgott az életem, hanem a gyerek körül."

Judit szerint igazából bármiféle módszerrel le lehet fogyni, ha nem eszünk kalóriadús ételeket, és edzünk mellé. Második és harmadik gyermeke után is más-más módszerrel ugyan, de könnyedén lefogyott: "Második alkalommal, két gyerek mellett se kedvem, se energiám nem volt nagyon az ételek elkészítésével foglalkozni, egyszerűen egy ételszállító cégtől rendeltem egész napra fogyókúrás menüt. Nagyon kényelmes volt és egyszerű, de drága, és élvezhetetlen. Így még gyorsabban ment a fogyás, mert néha kihagytam egy-egy étkezést, ha épp olyan ebédet küldtek. Persze az esti edzések ekkor sem maradtak el. Hathónapos volt a második gyermekem, amikor már csak 76 kilót nyomtam, de ekkor újra teherbe estem.

ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.




Az élet 'vékonyan' csodás, boldog vagyok, hogy rám jönnek a régi ruháim, hogy formás vagyok, hogy nyáron nem szégyenkezem a fürdőruhában, hogy büszkén feszíthetek a gyerekeim mellett, és kapom az elismerő pillantásokat, és bemondásra senki nem hiszi el, hogy 3 gyerekem van."

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.