Sugárzó, csinos nő lett a 92 kilós Szilviből

diéta fogyás sikertörténet egészséges életmód Ez Zsír! fogyókúra mozgás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Juhász Szilvi 92 és fél kiló volt, amikor eljött nála az a pillanat, ami megváltoztatta az életét. A 22 éves fiatal lány ma már mindössze 58 kiló és gyönyörű - s hogy ezt hogyan sikerült elérnie, arról ő maga számol be.

"Elhízásom az én esetemben is kiskoromig vezethető vissza, és az évek alatt, ahogy cseperedtem, úgy terebélyesedtem is. Túlsúlyomban közrejátszott a mozgásszegény életmód, illetve a helytelen táplálkozás. De mindez az utóbbi években tetőzött, mikor kikerültem az iskolapadból és munkanélküliként itthon töltöttem a mindennapjaimat 2 éven keresztül. Lelkileg eléggé megviselt, hogy sehova sem vettek fel, akkoriban a barátaim tartották bennem a lelket, mert párkapcsolatom sem volt már hosszú ideje. Azután jött a mélypont, mikor a barátaim is elkezdték élni az életüket, eltávolodtunk és egyedül maradtam. Ekkor volt az a bizonyos kattanás, amikor a sikertörténetem elkezdődött.

Az a bizonyos pillanat

2012. január 23-a volt, egyik reggel rossz közérzettel ébredtem, ezért kíváncsiságból ráálltam a mérlegre. A mérleg ekkor 92,5 kg-ot mutatott, teljesen összeomlottam, csak néztem magam a tükörben és sírtam. Ez volt az a pillanat, amikor jött a kattanás és undorral azt mondtam, hogy soha többé nem akarok így kinézni.

Elkezdtem keresgélni, hogy mivel lehetne lefogynom, de már nemcsak fogyást akartam, hanem életmódot is váltani, hiszen próbálkoztam már fogyókúrával, de mindig több kiló jött vissza, mint amit kínkeservesen lefogytam. Így találtam az interneten rengeteg cikket és hasznos tanácsot. Az életmódváltásom alapja az lett, hogy minden cukros és fehér lisztes ételt elhagytam a mindennapi étrendemből, valamint minden nap tornáztam 40 percet az első kb. 6 hónapban, majd szépen csökkentettem heti 2 alkalomra. Többnyire aerobikoztam itthon a régi DVD-kre, amelyeket még anno édesanyám vásárolt, hogy nekiállunk tornázni és fittek leszünk.

Az étrendemet folyamatosan alakítgattam, igazítva a saját korlátaimhoz, ezért az 1-es kódú ételek mellé beiktattam például olyanokat is, amelyek zabpehellyel, zabkorpával, vagy teljes kiőrlésű lisztből készültek. Kicsit nehéz volt az elején, mert a családom nagyon szereti a hagyományos ételeket, amiket édesanyám igazán finomra készít el De megtanultam kontrollálni magam és a mai napig külön főzök magamra finomabbnál finomabb ételeket. Sokszor volt olyan, mikor megkívánták tőlem az íncsiklandó egészséges ételeket.

Ma már büszkén elmondhatom magamról, hogy január 23-a óta rendszeresen mozgok, helyesen étkezem és mára sikerült lefogynom 34 kg-ot! Hihetetlenül boldog vagyok! Sikerült munkahelyet is találnom és nagyon örülök, hogy a szakmámban helyezkedtem el, egy olyan helyen, ahol megtanulhatom a szakma fortélyait és remek tapasztalatokra tehetek szert.

ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.


Néha még a duci Szilvi néz vissza a tükörből

Van ám hátulütője is ennek a sikertörténetnek, mert még mindig ott tartok, hogy néha a duci Szilvi néz vissza a tükörből, pedig már nem vagyok olyan. Még úgy érzem, van mit fejlődnöm az külsőmet illetően, de nagyobb gondot okoz számomra, hogy lelkileg feldolgozzam, már új ember lettem. Hihetetlen érzés látni az arcokat, mikor a régen nem látott ismerősök, rokonok nem hisznek a szemüknek, és megkapni, hogy te nagyon szép vagy, úgy ragyogsz, jó rád nézni! Bizony engem is megnéznek most már a pasik és kapom az elismerő pillantásokat, akár az utcán, akár szórakozóhelyen. Nagyon jó érzés és még kicsit furcsa is, de igen, ez én vagyok, egy sugárzó, fiatal, csinos nő!

Ebben az évben nagyon sokat megtanultam magamról, de a legfontosabbak számomra mégis a következők voltak:
Hinni önmagamban!
Akarattal bármit el tud érni az ember!
Hihetetlen önfegyelem és kitartás a végsőkig!
A lehetetlen nem létezik! "

Juhász Szilvi

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.