"Hogy néz ki egy gebe szakács?" - Így fogyott le Norbert

diéta sikertörténet szakács túlsúly Ez Zsír! fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Herbst Norbert élelmiszermérnök és szakács-szakoktató egész napját finomabbnál finomabb ételek közt töltötte, így nem csoda, hogy idővel 110 kilóra hízott. A háromgyerekes apa végül egy focimeccs után döntötte el, hogy változtat az életén, és 27 kilót fogyott - mindezt továbbra is szakácsként, nap mint nap étel-illatfelhőben!

"A szakma sok mindenben felelőssé tehető, de ez csak egy tényező a sok közül. A súlygyarapodásom ott kezdődött, mikor az éveken át űzött kyokushin karatét egy sérülés miatt abbahagytam, s az akkori 75 kilós versenysúlyomat utána már nem tudtam megtartani. Eleinte próbáltam vigyázni, de aztán jöttek a 'kis vacsik' - mondván, ma még nem is ettem rendes ételt, csak kóstolgattam, így otthon azért jól fog esni a friss rántott csirkecomb. Így szép lassan, sunyin felcsúsztak a kilók, miközben megideologizáltam az indokolatlan evéseket. Az ikreink születésének idejére, 2006-ban elértem a 110 kg-t! Ekkor már nehézkes volt a babakocsizás, az autóba ki-be kötés, felsétálás egy dombon a babakocsival, lehajolni hozzájuk a fürdetéskor. De már a cipőmet is csak ülve tudtam bekötni. Akkor túlsúlyosként nem éreztem ennyire a problémát, mint most visszagondolva, de volt egy tünetem, a refluxom, ami sehogy sem akart szűnni. Sok orvosnál jártam, és a konklúzió mindig ugyanaz volt: le kellene fogyni! Amikor utánaolvastam, az is kiderült, hogy a rekeszizom megerősítésével a reflux is kezelhető, de ekkor még a kényelem döntött, és sosem sikerült rávenni magamat a fogyókúrára."


2010. augusztus és 2012. augusztus

Két éve aztán Norbert megelégelte a túlsúlyát, és minden hazai sztereotípia ellenére fogyókúrázni kezdett.

"A külsőmmel kapcsolatban sosem éreztem magam rosszul, amíg nem került elő valamilyen fénykép. Sajnos lélektanilag a berögzült mondatok sem segítik az ilyen helyzetben lévő férfiakat. Ilyen például a 'Nálunk csak a gyerek és a malac van 100 kg alatt!' vagy a '100 kg alatt nálunk csak karácsonyfadísz lehetsz!', de a 'Hogy néz ki egy gebe szakács? Akkor milyen lehet, amit főz?' is visszatartó hatású, ezekkel a szövegekkel nem lehet egy férfit rávenni arra, hogy egészséges testsúlyra törekedjen. Hogy ennek ellenére miért határoztam el magam? Nos, volt egy focimeccs valamikor 2010 szeptemberében, 110 kilósan végigfutottam, és másnap lábra sem tudtam állni! Na, ekkor jött a megfelelő indikátor, a párom közölte: 'Még a végén valami bajod lesz, én hányszor mondtam, hogy fogyjál le!? Csak száz kiló alá vidd le a súlyodat, hidd el, sokkal jobb lesz és legalább a ruháid is rád mennek majd!' Ennek hatására elkezdtem kocogni, illetve cammogni, sőt, inkább mászni... Ez sírásokkal és kínnal járt ugyan, de körülbelül két hét után érezhető eredményt hozott, 104 kg lettem!"


2012. Spanyolország

Bár a karácsonyi ünnepek alatt tartott némi szünetet, Norbertről folyamatosan olvadtak le a kilók, amiben a keményebb edzéseknek is szerepe volt.

"Karácsonyra sikerült 100 kg alá fogynom, de aztán tartottam egy kis szünetet, és az ünnepek végére visszajött pár kiló. Ekkor már kezdtem érezni a fogyás jó oldalát, így januárban tovább folytattam a diétát. Aztán eszembe jutott a régi kyo edzések erőnléti része: ugrálókötél, hasizom, húzódzkodás, négyütemű fekvőtámasz. Ezek nem költséges dolgok, de hatásosak, így rászántam magam, és heti négy alkalommal egy általam összerakott sorozatot csináltam végig. Ezután a Fegyencedzés című könyv is segített, a fekvőtámaszokkal, térdhajlításokkal kiegészítettem a saját tornámat, és a mai napig végzem a gyakorlatokat. Az étkezésemen is változtattam: miután a szakmámból adódóan folyamatosan ennem kéne, csupán az éppen megkóstolom kategóriát választottam. Szerencsénkre a fővároshoz közeli vidéki városban élünk, ahol megadatik, hogy csak háztáji alapanyagokból fogyasszunk. Így teljesen száműztem a tartósított és polcálló termékeket. Szakmámból adódóan tisztában vagyok azzal, hogy mi az, ami még ésszerű, hogy eláll, és megvásárolható. Az például nem igaz, hogy van 500 Ft/kg-ért párizsi, ami 3 hétig eláll! Így ilyenek helyett házi húst, zöldséget, tojást, kaprot, gyümölcsöt szerzünk be. Persze a lisztet nem én őrlöm, a cukrot nem én oldom ki répából, és a sót sem bányászom, de amiről lehet, arról mind tudom, honnan és kitől származik. Napjában háromszor vagy négyszer eszem, egyszer meleget, és vigyázva arra, hogy mindig csak annyit, amitől az étvágyam elmúlik, de még nem dőlök ki. Este hat után pedig csak iszom, vagy gyümölcsöt eszem, és ebben is törekszem az éghajlatunkon megtalálhatók fogyasztására."


2010. nyár és 2012. tavasz

ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.