Daginak csúfolták a diákok a 160 kilós tanárt

kövér életmódváltás biciklizés tanár túlsúly egészséges életmód fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az angliai Oldburyben élő, számítástechnika-tanárként dolgozó, 25 éves James Bentley két évvel ezelőtt még 164 kilót nyomott. De Bentley a korábban gúnyolódó tanítványai elismerését is kivívta, mikor testsúlya közel felétől, 73 kilótól szabadult meg, mindössze két év leforgása alatt.

A 164 kilós tanár nem mutatott túl jó példát az egészséges életmódból tanítványai számára, akik nem szégyenkeztek mindezt tanáruk tudomására hozni. A diákok rendszeresen ugratták és a háta mögött sokszor ki is gúnyolták a túlsúlyos számítástechnika-tanárt. Egy nap azonban James Bentley megelégelte a piszkálódásokat, és elhatározta, hogy szakít korábbi életmódjával, és megszabadul tetemes súlyfeleslegétől. Mindössze két év leforgása alatt, hihetetlen kitartásának és szigorú diétájának köszönhetően Bentley 164 kilóról közel 91 kilósra fogyott. Két évvel ezelőtt derékbősége elérte a 152 centimétert, és körülbelül tíz percig tartott, mire egyáltalán be tudta kötni a cipőfűzőjét - képeket itt láthatsz Bentley fogyás előtti és utáni alkatáról.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A 188 centi magas, biciklirajongó tanár derékbősége 91 kilósan alig haladja meg a 90 centimétert, így most kénytelen a teljes ruhatárát lecserélni, mivel korábban csak egyedileg készített, óriási méretű ruhákat tudott hordani. "Elég magas vagyok, ezért egy kis túlsúlyt könnyedén elbírok, de nagyszerűen érzem magam így. Teljesen újjászülettem, és egészségesnek érzem magam" - mondta Bentley. "Mikor elkezdtem meghízni, nem nagyon zavart a dolog, összességében jól éreztem magam a bőrömben. Néha maghallottam, hogy a diákjaim a hátam mögött daginak neveznek, de megpróbáltam az ilyen helyzeteket humorral kezelni. Az igazi felismerés, hogy fogynom kell, akkor következett be, amikor az iskolai sportnapon osztályfényképet készíttettünk, és azt vettem észre, hogy a fotón szinte az egész képet én töltöm be" - emlékezett vissza a tanár.

"Este a tükörbe néztem, és azt kérdeztem magamtól: ki ez az ember? Ekkor elhatároztam magamban, hogy a közelgő nyári szünet alatt megszabadulok a túlsúlyomtól" - mondta Bentley, aki egyébként úgy gondolta, hogy viszonylag egészségesen táplálkozik, ha kihagyja a reggeli és az ebédet is, mielőtt az esti féktelen nassolásba kezd. Napközben főként üdítőket ivott, vacsorára pedig többnyire indiai, kínai ételt, vagy pizzát rendelt otthonába.

Az életmódváltás első lépcsőfoka volt, hogy James Bentley új hobbit talált magának: a kerékpározást. "A bicikli óriási szenvedéllyé vált az életemben, egyszerűen nem bírom abbahagyni, annyira élvezem a tekerést. Havonta több száz kilométert tekerek le, és amikor csak időm engedi, mindig nyeregbe pattanok" - mesélte az újjászületett tanár, aki a fogyása óta számtalan pozitív visszajelzést kapott a külsejével kapcsolatban, és diákjai körében is kivívta az őszinte elismerést.


Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Súlyemeléssel fogyott 50 kilót Hannahhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130304-50-kilot-fogyott-sulyemelessel-a-hatgyerekes-edesanya.htmlTurmix diéta: Valóban itt az új csodafogyókúra?http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130312-turmix-dieta-a-dietetikus-lerantja-a-leplet-az-uj-csodafogyokurarol.html25 kiló lógó bőrtől szenved a fogyókúrázó séfhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130226-83-kilot-fogyott-a-brit-sef-de-25-kilo-felesleges.html12 élelmiszer, ami segít a fogyókúrábanhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130212-elelmiszerek-melyek-segitik-az-egeszsegmegorzest-es-a-fogyokurat.htmlÍgy kell 20 kilót fogyni szenvedés nélkül!http://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20130201-fogyokuras-sikertortenet-nikolett-kozel-20-kilot-fogyott-szenvedes-nelkul-fel.htmlFogyókúratipp: tedd le az autót!http://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130115-a-fogyokura-legkezenfekvobb-es-legegyszerubb-modja-ha-nem-autoval-megyunk.htmlÖngyilkos diéta: A féregfogyókúrahttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130114-a-feregfogyokura-galandfereg-bejutattatasa-a-szervezetbe-toxikus-az-emberi-szervezet.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.