Sikertörténet: Így fogyott csinosra Évi

diéta fogyókúraprogram sikertörténet fogyókúra edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A huszonhárom éves, ülőmunkát végző Évi két évvel ezelőtt elégelte meg a testsúlyát. Ekkor erősödött fel benne annyira a fogyás iránti vágy, hogy rászánja magát egy diétára. Kitartása végül meghozta gyümölcsét: a fiatal lány ma már csinosan és magabiztosan mesél a kilókkal való harcáról. Következzen most az ő története.

ADJ ERŐT MÁSOKNAK! TE HOGYAN FOGYTÁL LE?

Írjátok meg nekünk az info@life.hu e-mail címünkre nevetek, lakóhelyetek, életkorotok és jelenlegi testsúlyotok kíséretében, hogy hány kilót sikerült leadnotok és milyen módszerrel. Pár sorban írjátok meg a történetet, és nagyon fontos, hogy csatoljatok hozzá fényképet: fogyás előtt - fogyás után.


Évi azt vallja, a súlyproblémái már gyakorlatilag a születésekor elkezdődtek. "Több mint négy kilóval születtem, és világ életemben kövér voltam. Kisgyerekként is, de a serdülőkorral, a pubertással csak jöttek a kilók, amivel őszintén szólva nem is nagyon foglalkoztam. Persze mindig is vágytam arra, hogy ha bemegyek egy boltba, akkor ne az extra méretek közül kelljen válogatnom, de azért tenni is kellett volna valamit. Sok kudarcba fulladt diétával, sanyargatással próbálkoztam. 2011 augusztusában azonban elhatároztam, hogy ennek véget kell vetni, ugyanis ráálltam a mérlegre - amivel addig tartottam a tisztes távolságot -, és azt hittem, hogy elájulok... 93 kilót mutatott. 21 éves voltam akkor. Mélyen magamba szálltam, és rájöttem, hogy ez az eredmény semmilyen szempontból sem elfogadható, de elsősorban az egészségemet féltettem. Az járt a fejemben, hogy nem szeretnék 30 évesen orvostól orvosig járni mindenféle nyavalyával, amit csak a kilóknak köszönhetek."

Évi egy fogyókúrás csomagot nyert két évvel ezelőtt, azzal indult a fogyókúrája. De az egyhetes koplalás után sem adta fel: bérletet vett egy női edzőterembe, és elkezdte a heti többszöri edzést. Persze az étkezésén is változtatnia kellett, hogy eredményes legyen a fogyókúrája. "A mozgásszegény életmód, az ülőmunka és a sok nassolás miatt jutottam el idáig. Most mindezt újra kellett gondolnom. A rendszeres edzés mellett csökkentettem az ételadagokat, de nem vontam meg magamtól semmit. Ettem, amit megkívántam, de jóval kevesebbet, mint korábban. A fehér kenyeret teljes kiőrlésűre cseréltem, a krumpli, a rizs és a tészta helyett pedig hajdinát, kölest, barna rizst vásároltam. Ma már rengeteg zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok, este pedig fehérjeturmixszal zárom a napot." A fiatal lány szerint az is nagyon sokat számít a fogyókúrában, ha sok folyadékot iszik az ember, így Évi igyekszik naponta fél liter zöld teát és legalább 2-3 liter vizet meginni.

Évi életében ma már szinte nincs olyan nap, amikor nem jut el edzeni, és legtöbbször az sem fontos számára, hogy milyen edzésre megy - csak az számít, hogy egy órát mozogjon. Intervall kardióedzés, súlyzózás, bokszaerobik, táncos óra - a lényeg, hogy égjenek a kalóriák. "A testem teljesen átalakult, hiszen 20 kilót fogytam az elmúlt majdnem két évben. Szerencsére a bőröm nem sínylette meg a dolgot. Voltak nehezebb periódusaim, volt, hogy visszajött pár kiló, de igyekszem tartani a súlyomat. A kitűzött célom 63 kiló, amiért még dolgoznom kell, de azért így is nagyon elégedett vagyok, hiszen comb- és csípőtájékon jó pár centivel karcsúbb lettem. A családom mindenben támogat, én pedig sosem vagyok éhes, mert rátaláltam a helyes étkezésre. A csodaszerekben pedig nem hiszek - szerintem a teljes életmódváltás az egészséges test kulcsa."

Sikertörténet: 20 kilótól szabadult meg Kittihttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20130429-fogyokuras-sikertortenet-kitti-2-ev-alatt-fogyott-20-kilot-a.htmlSikertörténet: 60 kilót fogyott Angélahttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20130423-fogyokuras-sikertortenet-angela-15-honap-alatt-fogyott-60-kilot.htmlBorsmenta: a zsírbontás szakértőjehttp://www.life.hu/ez-zsir/20130604-borsmenta-a-zsirbontas-szakertoje-nagyon-hasznos-gyogynoveny-a-fogyokuraban.htmlTovább élnek a vegetáriánusokhttp://www.life.hu/ez-zsir/20130607-tovabb-elnek-a-vegetarianusok-a-vegetarianusoknal-12-szazalekkal-alacsonyabb-a.htmlEzt kóstold meg a külföldi nyaralásonhttp://www.life.hu/ez-zsir/20130603-finom-nemzeti-etelek-a-nyaralas-alatt-erdelyi-zoldsegkrem-montenegro-finomsagai.htmlDurván kigyúrta magát a sztárcsemetehttp://www.life.hu/ez-zsir/20130608-patrick-schwarzenegger-sztarcsemete-arnold-schwarzenegger-fia-durvan-kigyurta-magat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.