Száz kilót és tíz méretet fogyott az édesanya

diéta fogyókúraprogram egészséges életmód fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Százhetven kilogrammról hetvenre fogyott le egy brit asszony, aki attól rettegett, hogy beleszorul a repülőgép ülésébe.

A 40 esztendős Sue Thompson évekig nem volt hajlandó családjával nyaralni menni, mert attól félt, hogy 170 kilogrammos teste beleszorul a repülőgép ülésébe. Mrs. Thompson azonban, aki időközben hetven kilóra fogyott, végre útnak indulhat első közös külföldi nyaralására férjével és 15 éves lányával.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Mrs. Thompson, aki korábbi állását feladva a Slimming World helyi tanácsadójaként kezdett dolgozni, egész életében hozzá volt szokva hatalmas termetéhez. Elmondása szerint az iskolában nem szekálták érte, és a barátkozásban sem akadályozta. "Idősebb koromban egyre jobban elhíztam, de még az olyan kellemetlen helyzetek sem motiváltak a fogyásra, mint amikor összetörtem egy szoláriumgépet a szalonban" - mesélte. "Akkor kezdett változni a hozzáállásom, amikor megszületett Jess, és nem akartam neki és a férjemnek kellemetlenséget okozni a kinézetemmel. Ők persze méretem ellenére is szerettek, de engem mindig is aggasztott, hogyan hat rájuk a testsúlyom." A fordulópont akkor érkezett el, amikor rádöbbent, hogy testmérete hosszú távú egészségét is befolyásolja, és valódi veszéllyé vált számára a korai halálozás. Sokszor esténként úgy feküdt le, hogy azt gondolta, talán az lesz az utolsó éjszakája. Végül 2010 márciusában csatlakozott egy fogyókúrás csoporthoz. "Eleinte rettegtem az egésztől, de hamar kiderült, hogy mind ugyanabban a cipőben járunk, és semmi más nem számít" - mondta.

Gyorsétterembe vágysz? Ezt edd, hogy karcsú maradj!



Mrs. Thompson lemondott a gyorséttermi ételekről, és helyette friss, házi, főtt ételeket kezdett fogyasztani. "Mindig azt mondom, hogy nem fogyókúrázom, csupán egészségesen étkezem. Teljesen más viszonyom lett az ételekkel. Régen valóságos küzdelem volt, most viszont már tudom, hogyan kell egészségesen étkezni. Nyugodtan ehetek néha valami nyalánkságot, ha szeretnék, így már nem kell szenvednem."

A kitartó odafigyelés következménye az lett, hogy 170 kilogrammról 70 kilogrammra fogyott le, és ruhamérete 32-esről 12-esre csökkent. Az asszony átalakulását itt nézheted meg. A fogyás saját bevallása szerint teljesen megváltoztatta az életét. Az ismerősei gyakran fel sem ismerik, és azt mondogatják, hogy teljesen új ember lett belőle. "Az életem valójában 40 éves koromban kezdődött el, és alig várom azt a rengeteg izgalmas dolgot, amit elterveztem" - nyilatkozta Mrs. Thompson.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd az Ez zsír!-t a Facebookon is!


Sikertörténetek, szakértői segítségnyújtás, egészséges életmód, fogyokúra és átalakulás. Egy nagyszerű program, ami segít neked, hogy elérd a céljaidat!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS AZ EZ ZSÍR! OLDAL!



Sikertörténet: Így fogyott csinosra Évihttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20130611-sikertortenet-a-fogyokura-es-az-edzes-segitsegevel-tobb-mint-20.htmlSikertörténet: 20 kilótól szabadult meg Kittihttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20130429-fogyokuras-sikertortenet-kitti-2-ev-alatt-fogyott-20-kilot-a.htmlSikertörténet: 60 kilót fogyott Angélahttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20130423-fogyokuras-sikertortenet-angela-15-honap-alatt-fogyott-60-kilot.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.