A testépítés mentette meg az anorexiától

anorexia egészséges életmód fogyókúra testépítés testalkat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 35 éves Lisa Crossról nehéz elhinni, hogy tizenévesen anorexiával küzdött és mindössze 41 kg-ot nyomott. Olyan vékony volt, hogy csak gyerekruhákat tudott hordani, ám életét döntően megváltoztatta az a nap, amikor megismerkedett a női testépítők világával.

Lisa ma már nőiesnek és szexinek érzi magát, és az ételhez való viszonya alapvetően megváltozott. Míg egykor viszolygott minden tápláléktól, mert úgy érezte, tönkreteszi a testét, ma már úgy néz az ételre, mint üzemanyagra, melyre szüksége van ahhoz, hogy fenntartsa izmait. A róla készült hihetetlen fotókat itt nézheted meg. Valaha kevesebb mint napi 500 kalóriát vett magához, de ma már nagyjából 5000 kalória az adagja, amit tíz kisebb étkezés során fogyaszt el. Elsősorban zabféléket, brokkolit, proteinturmixokat, steaket és pulykát eszik.

Forrás: Facebook/Lisa Cross
Forrás: Facebook/Lisa Cross

Lisa kislányként nem teljesített túl jól az iskolában, és úgy érezte, az étkezés az egyetlen dolog az életében, amit képes irányítani, ezért 15 éves korára már szinte semmit nem evett. Reggelente elfogyasztott egy kis gyümölcsöt, a napi további részében pedig vízzel telítette el magát, miközben igyekezett kerülni minden olyan helyzetet, amikor másokkal együtt kellett volna étkeznie. Eközben teljesen befelé fordulóvá vált, családjával is egyre több konfliktusa lett, a fordulópont azonban akkor következett be, amikor az állandó fájdalmak és álmatlanság mellett még a haja is hullani kezdett. A lány ekkor rádöbbent, ha így folytatja, állapota egyre rosszabb lesz, ezért megpróbált változtatni az életmódján. Sikeres érettségije után egyetemre ment, ám továbbra sem étkezett kiegyensúlyozottan, az elhízástól való félelmében pedig napi 3-4 órákat töltött edzőteremben.

Forrás: Facebook/Lisa Cross
Forrás: Facebook/Lisa Cross

Az igazi változást az hozta el számára, amikor Japánba költözött angolt tanítani és ott megismerkedett egy testépítővel, akivel hamarosan össze is költöztek. Japánban nagy hagyománya van a közös étkezéseknek, így ez alól nem tudta kivonni magát, ám a japánok többnyire egészséges ételeket fogyasztanak, sok halat és rizst. Barátja hatására Lisa elkezdett súlyt emelni, majd érdeklődése egyre inkább a testépítés felé fordult. Mikor négy év után hazatért, már számtalan hasonló érdeklődési körű barátja volt, akikkel elutazott Las Vegasba a Miss Olimpia versenyre. A női testépítők nagy hatással voltak rá, így elhatározta, hogy ő maga is versenybe száll. Ennek érdekében az edzések mellett szigorú diétát állított össze saját maga számára, és az eredmények nem is maradtak el, első versenyén rögtön második lett, a következőt pedig már meg is nyerte.

Ma már főleg edzéssel telnek a napjai, a megélhetését pedig egy edzőterem működtetésével, illetve modellkedéssel és a szponzorai révén biztosítja. Végre boldognak és vonzónak érzi magát, és el sem tudná képzelni az életét testépítés nélkül.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd az Ez zsír!-t a Facebookon is!


Sikertörténetek, szakértői segítségnyújtás, egészséges életmód, fogyókúra és átalakulás. Egy nagyszerű program, ami segít neked, hogy elérd a céljaidat!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS AZ EZ ZSÍR! OLDAL!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.