Nagy Ő (tévéműsor) terápia Nyugalom diéta plusz kiló fogyás lovarda félelem Molnár Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Molnár (egykori Nagy Ő) Anikó furcsa terápiával egészíti ki fogyókúráját, amelyben egy ló is segít neki.

Bár Molnár Anikó év elején még azt hangoztatta, nem érdeklik a pluszkilók, pár hónappal később már zsírleszíváson járt, nyáron pedig 90 napos diétába fogott. Az egykori Nagy Ő évek óta próbálkozik a fogyással, valljuk be, kevés sikerrel. De nem adja fel, most egy új módszert választott, amelyben egy ló is a segítségére van.

Forrás: Facebook/Karma Televízió

Anikó a Borsnak fejtette ki az elsőre igencsak furcsának tűnő kezelés lényegét. „A terápiának fontos része a félelem leküzdése, ezért az egyik foglalkozás egy lovardában történik. Soha nem rettegtem a lovaktól, de azért mindig karámon kívül néztem őket. Most azonban testközelből kellett megismerkednem egy 600 kilós állattal" – mesélte a lapnak Anikó, aki bízik az állatok támogató erejében.

„Nagyon érdekes, hogy amióta a terápiára járok, sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb az életem, és a pánikbetegségem is nagymértékben javult" – tette hozzá Anikó, aki reméli, hogy ezáltal a fogyókúra okozta feszültséget is feloldhatja.
Hajrá!

Hogy néz ki a test és a bőr egy 90 kilós fogyás után? Kattints IDE és nézd meg a döbbenetes videót!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.