"Impotens, fáradt és depressziós voltam" - Így lett 130 kilós mackóból szexi pasi

Forrás: AFP -
fogyás Chris Pratt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hollywood egyik legkapósabb színésze lett a Galaxis őrzői óta Chris Pratt. Ezen a nyáron a Jurrasic World-ben lesz látható, amit rajongók milliói várnak, és ez köszönhető a sármos színésznek is. 

A Men's Health magazin interjújában elárulta a 35 éves sármőr, hogyan lett 136 kilós, elhízott mackóból két év leforgása alatt dögös, izmos férfi.

Évekig csak a vicces fiú szerepét kaphatta meg Chris Pratt, hiszen nem lett volna túl hiteles hódító. 2011-ben sikerült néhány kilót leadnia, hogy megkapja egy baseball játékos szerepét, majd a 2013-as Delivery Man című vígjátékra alaposan visszahízott, ekkor érte el a maximális súlyát, a 136 kilót.

Forrás: AFP

A városfejlesztési osztály című sorozatban vette észre magán, hogy igencsak el van hízva, és sokkal inkább vicces, mint jól néz ki. 2013-ban vágott neki az életmódváltásnak. Elhatározta, soha többé nem lesz kövér. "Impotens voltam, fáradt, és depressziós. Egészségi problémáim voltak, amelyek befolyásolták az életemet. A kövérség rosszat tesz a szívednek, a bőrödnek és a lelkednek is" -mondta Pratt az interjúban.

Drasztikusan megváltoztatta étrendjét, súlyzós edzéseken vett részt. Az étrend bevezetése nem volt egyszerű, ekörül kezdett forogni az élete. Felesége, Anna Faris nem viselte ezt könnyen. "Régebben sokat boroztunk és mókáztunk. Én voltam az ő kis Jancsija, a Jancsi és a Juliskából, akit elhizlalt Olyanok voltunk, mint anyamaci és apamaci. Ő evett egy keveset, én meg megettem az összes maradékát. "

Az izmosra gyúrt Chris Pratt várva várt filmje, a Jurrasic World júniusban érkezik a mozikba.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.