Megdöbbnető átalakulás: Együtt edzett anya és fia

készétel életmódváltás személyi edző edzés kockahas
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az előre gyártott készételeken élő család belevágott a teljes életmódváltásba. Az eredményt elnézve, nagyon jól tették.

Friss húst és sok zöldséget ettek a készételek helyett, mellette pedig személyi edzővel dolgoztak a testükön és állóképességükön. A 48 éves Angela McManus 42-es méret helyett ma már 38-ast hord, fia, a 20 éves Bradley, aki mindig is duci volt, ma kockahassal dicsekedhet.

A nő saját bevallása szerint minden kifagyasztható árut és készételt leemelt a polcról, és állandóan ezeket ették: „A fiam csirkefalatokon és sült krumplin nőtt fel. Egy átlagos vasárnap pedig előre gyártott kijevi csirkét ettünk.”

Ma már nem is érti, hogyan mehetett ez ilyen hosszú ideig. „Visszanézve, nem is értem, hogyan tudtam ennyi ideig ezeket az ételeket vásárolni. Azt gondoltam, hogy ez a legegyszerűbb és legolcsóbb választás, nem is gondolkodtam más lehetőségeken” – nyilatkozta a nő.

Angela végül akkor mondott igent a változásra, amikor snowboardozni ment családjával, és azt vette észre, hogy kevés mozgás után is rögtön kifullad. „Ez elrontotta az egész nyaralást, és borzalmas érzéseket hagyott bennem” – mondta a nő, aki nagyon boldog volt, hogy elhatározása fiát is inspirálta.

Az anya és fia átalakulásáról itt találsz képeket!

Mi történik, ha 50 kilót fogysz? Megmutatjuk!http://www.life.hu/ez-zsir/20150730-50-kilo-fogyas-utan-igy-nez-ki-egy-no-teste-erre-kell-figyelni-a-szakertok-szerint.htmlNaponta olvasunk inspiráló történeteket olyan nőkről és férfiakról, akiknek egy jelentős fogyás után megváltozott az életük: kivirágzott a párkapcsolatuk, helyreállt az önbecsülésük, és számtalan elismerést kaptak a környezetüktől. De mi a helyzet valójában? Hogy néz ki egy női test 50 kiló fogyás után? Azt leszögezhetjük: nem úgy, mint egy Victoria's Secret modellé. Elna Baker történetét érdemes elolvasni mindenkinek, aki fogyszi szeretne akár kevesebbet, akár többet a közeljövőben. Ez Zsír!OrigoTe elhiszed, hogy ez a nő 32 hetes terhes és ikreket vár?http://www.life.hu/ez-zsir/20150731-32-hetes-terhes-es-ikreket-varo-fitneszmodell-meztelen-fotosorozata.htmlAz internet legújabb sztárja Sophie Guidolin, aki ikerterhessége utolsó heteiben készítetett magáról egy gyönyörű kismama-fotósorozatot.Ez Zsír!OrigoRekordot döntött a 96 éves futó bácsihttp://www.life.hu/ez-zsir/20150731-a-96-eves-futo-bacsi-rekordot-dontott.htmlSzeretnénk olyan jó kondiban lenni, mint a 96 éves sprinter, aki a napokban rekordot döntött.Ez Zsír!--Ejha! Szabó Zsófi nádszálvékony letthttp://www.life.hu/ez-zsir/20150731-szabo-zsofi-szineszno-nadszalvekony-lett-es-szebb-mint-valaha.htmlA színésznő szexi topban és pazar nyakékkel pózolt. Zsófi a fotón nagyon vékonynak tűnik, lehet, hogy a sok lovaglás jót tett testének-lelkének egyaránt?Ez Zsír!--Rúdtánccal nyerte vissza alakját Katalin hercegnéhttp://www.life.hu/ez-zsir/20150730-rudtanccal-nyerte-vissza-alakjat-katalin-hercegne.htmlAhogy már megírtuk, a királyi palota egyik testőre abból űz sportot, hogy az uralkodócsalád titkait kiszivárogtatja, ezzel kínos helyzetbe hozva őket. Ez Zsír!--Elvonulás a világtól – pár nap off néha kell!http://www.life.hu/ez-zsir/20150729-elvonulas-a-vilagtol-par-nap-off-neha-kell.htmlSokan érthetetlennek tartják, miért kell időnként teljes csendben és visszavonultságban, meditációval tölteni pár napot. Pedig ahhoz, hogy jobban megismerjük önmagunkat, igenis szükség van a befelé fordulásra, ezt pedig csak csendben, harmonikus környezetben és olyan társakkal érdemes megtenni, akik hozzánk hasonlóan alkalmazkodóak és keresik azt a fajta belső békét, ami egy meditációs elvonulás pár napja után a tudatba költözik. A Life.hu újságírója kipróbálta, milyen egy kis időt távol tölteni a világtól, és fantasztikus élményekkel gazdagodott.Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.