Végtelen lábakat villantott a Forma-1 jócsaja, Carmen Jorda

Forrás: Instagrma/carmenjorda -
Lotus Forma-1 Carmen Jorda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megszokhattuk már, hogy sem a Formula-1 operatőrei, sem a közvetítések szerkesztői, sem pedig a hazai kommentátorok nem tudnak elmenni szó nélkül a Lotus üdvöskéje, Carmen Jorda mellett.

Carmen hétről hétre megjelenik az F-1-es háttérműsorokban, gyakran pedig az élő adásba is bevágják, hogy felrázzák kicsit a vasárnap délutáni futam alatt elpilledő férfinézőket. A Lotus munkatársa, illetve tesztipilótanője tényleg nagyon dögös, megéri Instagram oldalán is követni őt. Így akadtunk csodálatos fotóira, és azóta sem tudjuk levenni a szemünket végtelen lábairól:

Forrás: Instagram/carmenjorda

A Lotus-istálló 27 éves, spanyol szépségétől nem csoda, hogy elolvadnak a boxutcában, valamint a tévéképernyők előtt. A csinos szőkeség a minap az egyik szponzor eseményén tartott beszédet, de egész biztosan kevesen tudtak a mondandójára figyelni, hiszen nagyon szexisen öltözött fel. Rövid szoknyája látni engedte hosszú és formás lábait:

Forrás: Instagrma/carmenjorda
Mozgasd át magad a jó levegőn! 5 szuper gyakorlat őszrehttp://www.life.hu/ez-zsir/20151003-szabadteri-edzes-nagy-amarilla-aerobikoktato-segitsegevel.htmlAz ősz kezdete az egyik legjobb időszak a kinti edzésre – most a kánikula sem lehet kifogás. Az utóbbi időben gombamód nőnek ki a szabadtéri edzőparkok, legyen szó fővárosról vagy vidékről. Egy komplett edzést el tudsz végezni egy ilyen helyen; mi Nagy Amarillát, a Life.hu aerobikedzőjét kértük meg arra, mutassa meg, hogyan is fogjunk hozzá a test átmozgatásához!Ez Zsír!Thinkstock11 hónap alatt 165 kilósból bombanő lett: Csodás fogyás!http://www.life.hu/ez-zsir/20151003-simone-anderson-11-honap-alatt-bombano-lett-es-nyolcvan-kilot-fogyott.htmlSimone Anderson, amikor már a háza körül is alig tudott sétálni, drasztikus fogyókúrába kezdett. Ez Zsír!--Huh! Ismét kőkemény fotót posztolt Zimány Lindahttp://www.life.hu/ez-zsir/20151003-zimany-linda-edzes-kozben-lott-egy-fotot-melyen-sulyt-emel.htmlKedves Ferenc kedvese, akiről tudjuk, hogy kitartóan edzi tökéletes alkját, újabb gyúrós fotót tett közzé. Ez Zsír!OrigoVégzetes popófotót posztolt a legformásabb celeblány, Kendall Jennerhttp://www.life.hu/ez-zsir/20151003-kendall-jenner-vegzetes-popofotot-posztolt-latszik-hogy-kim-kardashian-rokona.htmlKendall Jenner le sem tagadhatná, hogy rokoni szálak fűzik Kim Kardashianhez. Az itt-ott dús, de mégis őrülten formás alak, a cuki pofi és a csodás keblek is mind-mind a Kardashian-klán (test)jellemzői. Ja és persze a formás popsi is. Ez Zsír!--Légzésvédő maszkban szelfizett Hosszú Katinka Szingapúrbanhttp://www.life.hu/ez-zsir/20151003-legzesvedo-maszkban-szelfizett-hosszu-katinka.htmlAz úszónó a Facebookjára töltötte fel a fotót. Ez Zsír!AFPJamie Oliver utánajárt, hogyan élhetünk 100 évig - hihetünk neki?http://www.life.hu/ez-zsir/20150930-jamie-oliver-utanajart-hogyan-elhetunk-szaz-evig.htmlJamie Oliver már eddig is sokat tett az emberek egészségéért, hiszen rengeteget kampányolt annak érdekében, hogy Anglia iskoláiban minél vitamindúsabb ételekhez juthassanak a diákok. Nemrégiben pedig azzal állt elő, hogy összeszedte azt a 14 alapélelmiszert, amelynek minden konyhában ott kell lennie, ezek fogyasztásával ugyanis az sem válik lehetetlenné, hogy akár száz évig is eléljünk. Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.