Ez aztán az Ocean's Eleven: Mányoki Attila 11 órán át úszott az óceánban

Forrás: www.manyokiattila.hu -
Mányoki Attila úszás óceán Catalina-csatorna átúszás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hihetetlen kitartás! Mányoki Attila a Los Angeleshez közeli Catalina-csatornát is átúszta, 10 óra 59 perc 40 másodperc alatt. 

Az extra teljesítményeivel nemzetközi hírnevet szerző zalaegerszegi sportember alig két héttel azután állt helyt az újabb próbán is, hogy átúszta a Hawaii-szigetek között található Molokai-csatornát.

Forrás: www-manyokiattila.hu

A Catalina-tengerszoros a negyedik állomása volt az Ocean's Seven elnevezésű sorozatnak, amely a világ hét legnehezebben leküzdhető tengeri csatornájának meghódítását foglalja magába.

A 41 éves Mányoki Attila 20 másodperc híján 11 óra alatt úszta le a 30 kilométeres távot. Az áramlás borzasztóan erős volt, és a cápa is sok volt a 18 fokos vízben. Az utolsó két órát élte meg a legrosszabbul.

Forrás: www.manyokiattila.hu

„Nulla óra 29 perckor rajtoltam el, az első három órában jó iramot diktáltam, de ahogy hagytam el a sziget biztonságos területét, egyre inkább éreztem az áramlatot, amely szembe jött velem" – írta beszámolójában - „Tizenkét nap különbséggel megcsináltam a két legnehezebb átúszást a világon. Ilyen rövid időt még senki nem vállalt fel. Jó érzés, hogy képes voltam így is megcsinálni!"

A pedofil babysitter vallomása: "Túl gyorsan esek szerelembe"http://www.life.hu/news/20151007-bevallotta-a-babysitter-aki-gyerekkel-szexelt-hogy-gyorsan-esik-szerelembe.htmlElőször szólalt meg a 21 éves Jade Hatt, aki szexuális kapcsolatba keveredett egy 11 éves fiúval. A fiatal nő állítja, a fiú azt mondta, idősebb, ő pedig hitt neki. News--Közeleg a tél! Egy héten belül havazhat - Elő a bundabugyival!http://www.life.hu/news/20151006-egy-heten-belul-havazhat.htmlNem túl jó híreket szállított az Országos Meteorológiai Szolgálat. Jövő héten már előkaphatjuk a bundabugyit a szekrény mélyéről, ugyanis jön a hideg. NewsOrigoLezárulhat a nyomozás - Bobbi Kristina Brownt nagy valószínűséggel megöltékhttp://www.life.hu/news/20151006-bobbi-kristina-brownt-megoltek-a-nyomozas-szerint.htmlEgyre több bizonyíték mutat arra, hogy Bobbi Kristina Brown nem baleset, hanem gyilkosság áldozata lett. News--Rágerjedt egy vadkan a menstruáló nőre a Dél-Dunántúlonhttp://www.life.hu/news/20151002-ragerjedt-egy-vadkan-a-menstrualo-nore-a-del-dunantulon.htmlÚgy látszik, életveszélyes lehet erdőbe menni a piros betűs napokon. Egy nőnek még épp szerencséje volt, hogy el tudott menekülni egy vérre gerjedő vadkan elől. NewsThinkstockKijött az elvonóról a hajléktalan lottónyerteshttp://www.life.hu/news/20150929-kijott-az-elvonorol-a-hajlektalan-lottonyertes.htmlÖnként vonult be az a férfi a rehabra, aki 630 millió forintot nyert, de nem tudta feldolgozni a hirtelen jött jólétet. Andraschek László korábban hajléktalan volt. NewsOrigoIsmét egy Airbus 320-on történt tragédia - Véletlen a balesetek sorozata?http://www.life.hu/news/20151006-tobb-baleset-tortent-airbus-a320as-gepekkel.htmlAz utóbbi időben több repülőgépes balesetről hallhattunk, amelyekben egy közös nevező volt: a gép típusa. Elátkozottak lennének az A320-as repülők? News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.