A cukor lenne a legádázabb ellenségünk? Úgy tűnik, igen!

Forrás: Thinkstock -
diéta cukor szervezet életmód mozgás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Éveken át a zsírra kellett úgy tekintenünk, mint a szervezet legősibb ellenségére. Az utóbbi időben azonban ezt a szerepet a cukor vette át, és a dietetikusok szerint a hozzáadott cukor mennyiségét lehetőleg teljes mértékben száműznünk kéne az étrendünkből. Te kibírnád cukor nélkül?

A WHO ajánlása szerint a napi energiabevitelnek maximum tíz százaléka származhat hozzáadott vagy természetesen előforduló cukorból, ami nagyjából 50 grammnak, vagyis 12 teáskanálnyi mennyiségnek felel meg. Más szakemberek szerint azonban ennél is jobb, ha csupán az 5 százalékát teszik ki a cukrok a napi táplálékunknak, azaz maximum 6 teáskanálnyi mennyiséget.

Ihász Katalin dietetikus ezzel egyetért, sőt, szerinte nem is mindennap kellene cukrot fogyasztanunk. „A táplálkozási piramis kapcsán gondoljunk arra, hogy annak az alapja a mozgás, a bőséges folyadékfogyasztás és a jó minőségű szénhidrát bevitele. Az édesség a piramis csúcsa – nem válthatunk ki vele főétkezést, és lehetőleg ne mindennap válasszunk cukros ételeket" – javasolja a Life.hu szakértője.

Lemondanál a cukorról? Hidd el, ez nem is nehéz!

A cukor elhagyása nemcsak a súlyodon látszik majd, hanem a bőrödön, sőt, még a lelkiállapotodon is. Ez azonban nem könnyű, hiszen a cukor kiiktatásával számtalan finomságról kell lemondanunk. Itt azonban mutattunk 8 trükköt, amelyeket kipróbálva nem lesz nehéz dolgod kihagyni a cukrot a mindennapokból!

Dr. Kimber Stanhope, a Kaliforniai Egyetem munkatársa igyekezett a hétköznapi emberek számára is érthetővé tenni, miért olyan veszélyes a cukor az emberi szervezet számára. Amint azt a szakember kifejtette, szinte az összes gabona, amit fogyasztunk és szénhidrátként tartunk számon, tisztán glükózból áll, és nagyon lassan kerül be a véráramba, mivel a beleinkben található enzimek számára eltart egy ideig, mire le tudják ezeket bontani. A glükóz a belekből a májkapuéren keresztül távozik, először a májba jut. Ha a májnak energiára van szüksége, fel fogja szívni a távozó glükózt, ha viszont már kellő energiaszinttel rendelkezik, a glükóz csak áthalad rajta, és a szervezet többi részébe kerül, ezek viszont nagyon különböző módon használják fel.

Forrás: Thinkstock

A fruktóz szintén a belekbe kerül először, és nagyon gyorsan eljut a májig. Ugyanakkor a májban található egy enzim, amely állandóan bekapcsolt állapotban van, és emiatt bármennyi fruktózt befogad, még akkor is, ha az energiaszintje már a maximumom van. Vagyis a glükózzal ellentétben a fruktóz nem jut tovább a májnál, és ha a májnak már nincs szüksége több energiára, akkor a fruktózt zsírként kezdi tárolni. Ha a májban megnő a zsírszint, akkor a véráramba is több zsír jut, aminek következtében megnő a vér koleszterin- és a trigliceridszintje, és ez metabolikus szindrómához vezethet.

Ezt műveli a cukor a testeddel

Sokkoló, de igaz – itt összeszedtük, mi az a 11 dolog, amit a cukor tesz a testeddel.

A triglicerid és a koleszterin két olyan zsírfajta, amelyek a vérben megtalálhatók, és a mennyiségük a szív egészségi állapotáról is sokat elárul. Amikor eszünk, a szervezetünk minden olyan kalóriát, amire nincsen szüksége, azonnal, trigliceriddé alakít át, a triglicerideket pedig a zsírsejtek tárolják. Később a hormonok felszabadítják ezeket a triglicerideket, hogy két étkezés között biztosítsák az energiát, ha azonban több kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, mint amennyit elégetünk, a vérben megnő a triglicerid szintje, csakúgy, mint a koleszteriné és a többi zsíré is, ez pedig megnöveli a szív-ér rendszeri betegségek kockázatát.

Forrás: Thinkstock

Metabolikus szindrómának nevezzük összefoglaló néven a magas vérnyomást, a magas vércukorszintet, a has körüli zsírréteg túlzott mértékét, illetve a magas koleszterinszintet, amelyek együtt szívbetegséghez, cukorbetegséghez vagy stroke-hoz vezethetnek.

Te mennyire figyelsz a cukorfogyasztásodra?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.