Elcsendesedés: Teremts harmóniát önmagad és a természet között!

Forrás: Thinkstock -
Nyugalom harmónia JógaKlikk meditáció jóga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egész világ ciklusokban mozog. Minden állandó változásban van és ezt könnyű megfigyelni az élet minden területén. Csak néhány egyszerű példa erre a lélegzetünk ciklusai, a nappalok és éjszakák változása, a hold ciklusai, vagy az évszakok. Akkor miért vagyunk hajlamosak szomorkodni azon, hogy elmúlt a nyár és megjött az ősz? Hiszen ez egy természetes és gyönyörű szép folyamat, az ősz pedig a lecsendesedés időszaka. Hangolódj rá a természet változására és csendesedj el belül ugyanúgy, mint a természet! Ehhez adunk most néhány tippet.

1. Figyelj!

Gyakran megfigyelhető a kommunikációnkban, hogy azért hallgatunk, hogy válaszoljunk, nem azért, hogy meghalljuk, amit mondanak nekünk. Amikor legközelebb beszélgetsz valakivel, gyakorold, hogy nem próbálsz válaszolni, sem okos kérdéseket feltenni,

CSAK figyelj, hallgasd partneredet.

Keress valakit, aki közel áll hozzád, és beszéljétek meg, hogy az egyikőtök 15 percet beszél, a másik nem szól közbe, csak hallgatja és csak utána reagál vagy kérdez, vagy egyáltalán nem. Utána cseréljetek. Ez a hallgatónak segít elcsendesedni, a beszélő pedig könnyebben meg tud nyílni és mélyebben kifejezi a gondolatait és érzéseit.

Forrás: Thinkstock

2. Meditálj!

A figyelmünk az egyik legnagyobb energiánk; ajándék, amit megválaszthatunk, hogy kinek adunk.

A meditációban ezt a csodálatos ajándékot saját magadnak adhatod meg. Amikor repülővel utazol, elmondják, hogy először magadnak tedd fel az oxigénmaszkot, és csak utána segíts másoknak. Ugyanilyen a meditáció és minden önmagaddal való foglalkozás, a jógagyakorlás is: ha magadban harmóniát hoztál létre, akkor tudsz másoknak is segíteni, figyelmet, támogatást és szeretetet adni.

3. Hallgasd a hangokat!

Menj ki a természetbe, ülj le, csukd be a szemed és hallgasd, milyen hangok vannak körülötted!

Figyeld meg, hogy ezek a hangok a természet őszi hangjai, a lecsendesedés hangjai.

Forrás: Thinkstock

4. Kapcsolj ki!

A körülöttünk lévő világ gyakran arra biztat, hogy ne vegyük figyelembe a természet vagy a saját testünk ciklusait: „Sötét van? Kapcsold fel a villanyt! Fáradt vagy? Igyál egy kávét vagy energiaitalt! Fáj a fejed? Nincs idő a fejfájásra!" Ha szeretnél elcsendesedni, inkább kapcsolj ki minél több elektromos eszközt magad körül, szakadj el a monitoraidtól, hiszen a monitorokból áradó fény aktivitásra sarkallják az agyad.

Különösen figyelj arra, hogy elalvás előtt ne nézz monitort (a telefonod is ide számít),

helyette olvass vagy meditálj. Pihenj sokat, feküdj le korábban, mint szoktál.

5. Jógázz!

Mozgással is elérheted a test lecsendesedését. Jóga ászanák, amiket ajánlunk ehhez: balászana (baba póz), adhó mukha svánászana (lefelé néző kutya), minden ülő és álló előrehajlás (pl, pascsimottánászana, uttánászana, upavistha kónászana, stb), hagyatt fekve végzett ászanák, és sokmindenki kedvence, a shavászana (hulla póz).

Forrás: Thinkstock

Ha aktívan mozogsz, figyelj befelé és teremts csendességet az elmédben mozgás közben!

Segíthet egy mantra ismétlése, vagy ha elképzeled, hogy az elméd egy nyugodt vizű tó, vagy elképzelsz egy tollpihét, ami lassan leereszkedik, és hogy ugyanúgy csendesednek el a gondolataid, mint ahogy a tollpihe leereszkedik.

Life.hu tipp

A JógaKlikk eheti ingyen videója egy rövid vezetett meditáció, mely segít téged az elcsendesedésben. Kattints ide a videóért!
Jóga: több mint sport - ez a titka!http://www.life.hu/ez-zsir/20151001-jogaiskola-a-jogaklikkel-sport-es-joga-mi-a-kulonbseg.htmlA jóga elterjedésének vitathatatlanul jót tett, hogy lekopott róla az elvont, filozofikus máz, és elfoglalta helyét az életünkben, mint 100%-ban gyakorlatias életforma. A jóga, ahogyan a sport is – ha komolyan veszik: életforma. Most arra keressük a választ, mi különbözteti meg a kettőt. Ez Zsír!ThinkstockMilyen jóga az ideális számodra? Eláruljuk!http://www.life.hu/ez-zsir/20150920-jogaiskola-a-jogaklikkel-kotott-vagy-szabad-sorozatok.htmlHa voltál már egynél több jógaórán, szinte biztos, hogy megtapasztalhattad, milyen a kötött és a kötetlen sorozatokból álló jógaóra. Nem feltétlenül kell elköteleződnöd egyik vagy másik mellett, de érdemes alaposabban megismerni őket! Ez Zsír!--Pillekönnyű nehéz napok jógávalhttp://www.life.hu/ez-zsir/20150619-jogaiskola-a-jogaklikkel-nehez-napok-jogaval-a-menstruacio-alatt.htmlKínlódsz a menstruáció alatt, hasi görcsök gyötörnek, és az étvágyad is teljesen megváltozik? A megfelelő jógapózokkal könnyebben túljuthatsz ezen a pár nehéz napon!Ez Zsír!ThinkstockNe legyél mindig újrakezdő - Motiváld magad jógával!http://www.life.hu/ez-zsir/20150911-jogaiskola-a-jogaklikkel-motivacio-jogaval.htmlElőfordult már, hogy lelkesen, nagy lendülettel belekezdesz valamibe, aztán idővel elszáll a lelkesedés, és mire észbe kapsz, már nem jársz jógázni, futni, zumbára vagy falat mászni? Ez olyan gyakori jelenség, hogy sok tanfolyamot úgy hirdetnek, „kezdőknek és újrakezdőknek". Mi lehet a titkuk azoknak, akik kitartóan végeznek egy-egy tevékenységet? Egyszerű és könnyen követhető tippjeink segítenek, hogy ne legyél mindig újrakezdő!Ez Zsír!--Jógagyakorlás: sokkal több, mint gondolnád - ismerd meg az ászanák jelentését!http://www.life.hu/ez-zsir/20150522-jogaiskola-a-jogaklikkel-jogapoz-vagy-tornagyakorlat-mi-a-kulonbseg.htmlSosem értetted pontosan, miben különbözik a jógában egy ászana a klasszikus tornagyakorlatoktól? A különbség nagyobb, mint hinnéd!Ez Zsír!--Fáradt vagy? Íme, három jógapóz, hogy felfrissítsd magad!http://www.life.hu/ez-zsir/20150410-jogaiskola-a-jogaklikkel-ime-3-jogapoz-vagy-akar-egy-komplett-jogora-hogy-felfrissitsd-magad.htmlFáradt vagy? Kérsz egy gőzölgő csésze kávét? Csábító gondolat, ám ez nem a legjobb megoldás: néhány kurta percre valóban sikerül átverni a testedet, és varázsütésre múlik a fáradtság. Azonban a kávé és még inkább az energiaitalok rövid illúziót keltve tovább merítik a tartalékaidat, nem nyújtanak hosszú távú megoldást, sőt.Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.