Puskás Peti: „Mindig lélekmelengető érzés egy jó ügy mellé állni"

Forrás: Just Creative -
Puskás Peti jótékony cél sztárok fogyatékkal élők olimpikon futás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közismert színészek, sztárok, olimpikon sportolók és a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség versenyzői szívvel-lélekkel futottak a Csemete Alapítvány által felkarolt, fogyatékkal élő gyerekekért.

Puskás Peti, bár picit meghűlt a futás előtt, így is örömmel teljesítette a távot.

"Már az elején begyújtottam a rakétákat és az Operáig meg sem álltam. Nagyon jó érzés volt, tudtam, hogy harcolnom kell, hisz' nem csak magamért teszem. Persze az is motivált, hogy a pocakomat kicsit lefaragjam, de úgy tűnik ennyi nem volt elég, dolgoznom kell még az ügyön" – mosolyog Peti.

Forrás: Just Creative

Petitől Horváth Éva remek formában vette át a stafétabotot. A szépségkirálynő rutinos futó és adakozó, így a 10 kilométeres távot könnyedén teljesítette, majdhogynem repetázott is. Vajda Attila, olimpiai bajnok kenusunk valóban nem tudott megállni 10 kilométer után, ugyan a maratoni álmot sajnos 21 kilométernél egy húzódás félbeszakította, Attila így is duplán teljesítette a nemes küldetést. Pindroch Csaba, Kozák Danuta, Kulcsár Edina és Vadon Jani is szenzációsan menetelt Suha Levente és Lapcán László speciális olimpikonjainkkal karöltve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.