Vegán éttermet nyit a Machete sztárja, Danny Trejo

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Alberto E. Rodriguez -
étterem Machete Danny Trejo vegetáriánus vegán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hollywoodban nem ritka, hogy 1-1 sztár éttermet nyit, így tette ezt korábban számtalan akcióhős. Ám az, hogy épp a Machete főhőse érdeklődik a vegán konyha iránt, elég meglepő fordulat...

A színész évtizedekkel ezelőtt megjárta a börtént, és az alkohollal is meggyűlt a baja, ma azonban már abszolút tiszta életet él. Gondosan odafigyel például a táplálkozására, és gyakran áll olyan kampányok mellé, melyek az állatok védelme érdekében indulnak el.

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

A színész a vegán éttermét Los Angelesben nyitja, és azt tervezi, hogy a maradékot sem dobják majd ki, hanem hajléktalanok kapják meg. A Trejo's Tacos-ban vegán és vegetáránus finomságok között válogathatnak a húsmentes ízek szerelmesei, minden gluténmentes lesz. Trejo azt nyilatkozta, a napokon belül nyitó hellyel nem csak a saját, de édesanyja álmát is megvalósítja.

A vegán életmód is lehet ám változatos!

Ha eddig azt hitted, hogy a vegán diéta unalmas és ízszegény étrend, akkor érdemes többet megtudnod erről az életmódról. Korábban ITT írtunk is erről az étkezésről.

Kíváncsi vagy a magyar sztárok életmódtippjeire, arra, ők hogyan tartják magukat formában? Vasárnap délután 16:00-kor minden kiderül - nézd az Ez Zsír! magazint a LifeNetworkön SARKA KATÁVAL!

5+1 probléma, amit csak a vegánok értenekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20151210-ezeket-a-problemakat-csak-a-veganok-ertik-es-elik-meg.htmlHiába vagy egészséges, vegánként azért nem olyan könnyű az élet. Ez Zsír!--5 vegának hitt étel, amely valójában nem is azhttp://www.life.hu/ez-zsir/20150519-veganak-es-vegannak-hitt-etelek-amelyek-valojaban-nem-is-azok.htmlGondoltad volna, hogy a parmezán, a füge, de még akár a reggeli gabonapelyhed is tartalmazhat állati eredetű összetevőket? A VeggieVision televíziós csatorna elhivatott műsorvezetője, Karin Ridgers a DailyMail oldalán rántotta le a leplet a vegának avagy vegánnak hitt élelmiszerekről. Mi csak a legmeglepőbbeket közüljük.Ez Zsír!--“Ha nincs hús, akkor nincs baba sem” - Rossz anya a vegán anya?http://www.life.hu/csalad/20150513-a-vegan-eletmod-hatasa-a-terhessegre-a-magzat-egeszsegere.htmlSaját bőrömön is tapasztalom, hogy a vegetarianizmust és a vegánizmust idehaza még mindig valamiféle misztikum lengi körül. Vannak, akik szerint csak egy hülye hóbort, mások nem tudják elképzelni, hogy hús nélkül boldog életet lehet élni, megint mások pedig (téves) egészségi okokra hivatkozva utasítják el a növényi táplálkozást. De akkor kelt csak igazán nagy felháborodást a húsmentes étrend, ha gyermeket váró kismamáról van szó. Valóban rossz anya a vegán anya?CsaládThinkstockBrad Pitt, Pamela és a többiek - világsztárok, akik a vegán életmódot választottákhttp://www.life.hu/ez-zsir/20141110-vegan-vilagsztarok-akik-nem-esznek-hust-carrie-underwood-pamela-anderson.htmlA vegánság a sztárok számára is vonzó: vannak, akik azért választják, mert ettől remélik a fogyást, a többségük azonban egészségügyi szempontból vagy az állatok iránti szeretetből dönt a hús és egyéb állati eredetű ételek mellőzése mellett. Lássuk, kik is lettek vegánok Hollywoodban.Ez Zsír!AFPSzalámis szendvics és készétel helyett: vegán finomságok gyerekeknekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20141015-vegan-gyerekeknek-vegan-etelek-az-iskolaba-szendvicsek-es-zoldsegek-amik-egeszsegesek.htmlA vegán gyerekek - akik nem esznek sem húst, sem tojást, sem pedig tejtermékeket - épp olyan egészségesek, mint társaik. Persze nem könnyű mellőzni a húst és az állati eredetű termékeket az étrendből, pláne ha arról van szó, hogy olyat csomagoljunk a kicsiknek, ami finom, tápanyagdús és egészséges is. Stőhr Gréta vegán szakácsnő remek tippeket ad - ezeket a gyerekek is imádni fogják!Ez Zsír!--Fogyni akarsz? Legyél vegán!http://www.life.hu/ez-zsir/20150716-ha-tenyleg-fogyni-akarsz-legyel-vegan.htmlSzámos népszerű fogyókúrás módszert javasolnak manapság, de a legújabb kutatás azt mutatja, hogy a kilók leadásának leghatékonyabb módja az, ha teljesen mellőzzük az állati eredetű élelmiszereket, és vegán étrendet követünk.Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.