7+1 módszer, amivel könnyebbé teheted az edzést

Forrás: Tumblr -
mozgás tipp sport edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az edzés olykor komoly kihívást jelent, főleg ha fáradtak vagyunk. Íme, 7+1 kutatáson alapuló tipp, amely segít megkönnyíteni a mozgást.

1. A tökéletes lejátszási lista

Egy 2015-ös kanadai kutatás szerint azok, akik mozgás közben kedvenc dalaikat hallgatják, nem érzik annyira nehéznek az edzést; a szakemberek szerint ez azzal is magyarázható, hogy ilyenkor többet „álmodozunk”.

Forrás: gifbooster.com

2. Mozgás másokkal

A barátokkal, kollégákkal való közös mozgás megnöveli a fájdalomküszöböt, ezáltal dupla endorfin löketet kap a testünk – az Oxford University kutatói mindenképpen a páros edzéseket javasolják.

3. Ne bámészkodj

Futás, sétálás, biciklizés közben nehéz megállni, hogy ne nézelődjünk. A New York-i Egyetem kutatóinak eredménye szerint azok a sportolók, akik csupán maguk elé néztek mozgás közben, azoknak nemcsak könnyebben ment a sport, de 23 százalékkal jobban teljesítettek azokkal szemben, akiknek „vándorolt” a szemük.

Forrás: Tumblr

4. Legális gyönyörködés a tükörben

Amerikai kutatók szerint ez több mint hiúság: ha a futópadon izzadás közben a tükörben nézed magadat, sokkal szebben fogsz futni.

5. Egyél répát vagy céklát

Önmagában vagy gyümölcsprés formájában is fogyaszthatod. Brit kutaás szerint azok, akik napi fél litert megittak valamelyik zöldségből mindennap az edzés előtt, azok könnyebben vettek a levegőt és nem fulladtak ki egyhamar.

Forrás: Tumblr

6. Találd meg a saját idődet

Mindannyian máskor vagyunk a topon: egyesek reggel, míg mások délután vagy este szeretek edzeni.

Tapasztald ki mikor esik a testednek a legjobban a sport, így nagyobb hatásfokkal és kevésbé lógó nyelvvel ér majd véget az edzésed.

7. Figyelj oda a vasszintedre

A University of Melbourne tanulmánya szerint azok a termékeny korban lévő nők, akik növelték a vasbevitelüket, többet és jó pulzusszámokkal tudtak edzeni. Ez különösen igaz azokra a vashiányos nőkre, akik emiatt már vérszegények voltak.

+1 Forró fürdő

Egy angol kutatás szerint az edzés utáni forró fürdő nem csak élvezetesebbé teszi a pihenést, de az izmokat is lazítja – azonban a nyújtást nem helyettesíti.

Forrás: giphy.com

Így futhatsz gyalogkakukk tempóban: öt tipp a gyorsabb futásért

Szívesen futsz, de valamiért nem tudsz gyorsítani a tempódon, javítani a részidődön? Fogadd meg tippjeinket és gyorsulj fel!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.