Molnár Péter fitneszmodell: "Semmilyen cél nem lehet olyan fontos, hogy az egészségünk lássa kárát"

2016.04.19. 20:57

Molnár Péter középiskolásként lett a fitnesz szerelmese, ami azóta az életmódjává vált. A fitnesz ugyanis kiváló fizikumot, egészséget és rendszert vitt az életébe. Mottója azonban az, hogy nem szabad túlzásba esni: "csak addig feszegessük a határainkat, amíg élhető mederben tudjuk tartani a fitneszt mint életformát."

Kisgyerekként is sok sportot kipróbált, de egyik sem fogta meg igazán. Mozogni azonban mindig is szeretett, így soha nem volt olyan időszak az életében, ami sport nélkül telt volna. A 28 éves Petinek kamaszkorában voltak súlyproblémái, de nem a súlyfelesleg miatt, hanem azért, mert túl vékony volt. Fitnesszel éppen ekkor, a középiskolai évek elején kezdett el foglalkozni, és azonnal megszerette.

Kamaszként nagyon vékony voltam, és a 190 cm-es magasságom miatt optikailag még vékonyabbnak tűntem, ezért kezdtem el a súlyzós edzéseket. Nagyon hamar jöttek az eredmények, és ez hihetetlenül lelkesített.Több mint tíz év edzés után, 2014-ben érezte magában az önbizalmat, hogy egy versenyen is megmérettesse magát.

Fotó: Szilveszter Zoltán

Kíváncsi voltam, hogy mi az a maximum, amit képes vagyok kihozni a testemből természetes módon. Egy verseny időpontja remek motivációt adott erre. Indultam a Fitbalance-on, a Muscle Beach-en és az IFBB Magyar Kupán.A sportágon belül a Men's Physique kategóriát választotta, ugyanis ez a kategória testesíti meg számára az ideális fizikumot: nem szükséges hozzá túlságosan nagy izomtömeg, és a testalkata is ennek felel meg a legjobban. A versenyzésnél az a cél motiválja, hogy megmutassa: naturálként is színpadra lehet állni.
A fitnesz nemcsak abban segít, hogy legyőzzem önmagam, és levezessem a fölös energiáimat, hanem az általam képviselt naturál életformát is népszerűsítem vele.Nagyon büszke vagyok arra, hogy a formámat a tudatos táplálkozásnak, a rendszeres edzéseknek és a jól megválasztott táplálékkiegészítőknek köszönhetem. A saját példámon keresztül szeretném megmutatni, hogy igenis úgyis lehet szép eredményeket elérni, hogy nem tesszük tönkre a szervezetünket. Természetesen sok munka, lemondás és alázat kell hozzá, de megvalósítható. 

Forrás: FIBO, BiotechUSA

Én úgy gondolom, a testünk a templomunk, és semmilyen cél nem lehet olyan fontos, hogy annak az egészségünk lássa kárát.Peti általában heti négy-öt alkalommal edz, de nincs konkrét, kőbe vésett edzésterve. Főként súlyzós edzéseket végez, és minimális kardiót. A fő célja továbbra is az izomépítés, izommegtartás. Versenyfelkészülés alatt mindennap 5.30-kor kel, hatkor már a teremben van, ahol nagyjából egyórás, nagyon intenzív edzést folytat munka előtt. Kedvence a szuperszettes edzés, ahol pihenőidő nélkül végez 2-3 gyakorlatot. Jelenleg azonban nem a versenyzés a fő fókusz. Egy táplálékkiegészítőket forgalmazó cég sportmenedzsereként rendszeresen vesz részt expókon. Ezek a megjelenések gyakorlatilag ugyanolyan felkészülést kívánnak, mint a versenyek. A cég számos hazai és nemzetközi fitneszrendezvényen képviselteti magát saját standdal, ilyenkor Peti a speaker, neki kell „felhergelni" a standnál lévő tömeget.

Mindenki találja meg a neki való sportot
"Véleményem szerint az a legfontosabb, hogy mindenki találjon olyan mozgásformát, amit szívvel-lélekkel végez, és nem jelent számára megerőltetést, hogy rávegye magát az edzésre. Hiába írjuk elő valakinek, hogy milyen gyakorlatokat kellene végeznie, ha nem szereti igazán, amit csinál. Előbb-utóbb elfogy majd a lelkesedése, az eredmények pedig csak hosszú távon jelentkeznek. Bár véleményem szerint az esztétikumot tekintve a súlyzós edzés a leghatékonyabb sport, de ismerek sok embert, aki egyszerűen nem szeret konditerembe járni. Ők időről időre abbahagyják, és sosem jutnak el odáig, hogy életmóddá váljon számukra a súlyzós edzés, így az eredmények sem jönnek. Ilyenkor meg kell találni, hogy mi az a mozgásforma, ami örömet szerez nekik" - mondja Peti.

Az edzések mellett Peti természetesen az étkezésre is odafigyel. Körülbelül ugyanazt eszi a diéta időszakában, mint életvitelszerűen, ezáltal a nagy hullámvölgyek elkerülhetők. Az étkezésemben nincsenek kifejezett spártai időszakok, így kisebb a veszélye annak is, hogy izomtömeget veszítsek. A szénhidrátot igyekszem viszonylag magasan tartani, de azt kizárólag minőségi forrásokból viszem be a szervezetembe, zabpelyhet, jázmin- és barna rizst, kuszkuszt, bulgurt és édesburgonyát fogyasztok. 

Fotó: Végh Zoltán

A húsok közül általában csirkét vagy halat eszik, de a non plus ultra számára a marhasteak. A tejtermékek közül a túró és a cottage cheese a kedvence, és gyümölcsökből, zöldségekből is sokat fogyaszt. Ezt a tiszta étkezést pedig minőségi táplálékkiegészítőkkel tökéletesíti. Rendszeresen fogyaszt fehérjét a kemény munkával felépített izomtömeg megtartására, de a vitaminoknak is nagy rajongója: hisz azok jótékony hatásában és egészségmegőrző szerepében. Mivel Peti életmódszerűen csinálja mindezt, a motivációvesztés nem fenyegeti.
Az edzés olyan szinten részét képezi az életemnek, hogy gyakorlatilag már nem is opció, hogy kihagyjam. Szükségét érzem, és vágyom is rá. Alapvetően az edzést tekintve nem szokott problémám lenni, mert egyszerűen szeretem. Véleményem szerint a grammra pontos táplálkozás megvalósítása hosszú időn keresztül sokkal nagyobb lelki erőt igényel.A soha véget nem érő bevásárlás, főzés, dobozolás, mosogatás a legnehezebb. Azonban ez elengedhetetlen a sikerhez. Nem kell motiválnom magam, különösen külső motivációkra nincsen szükségem. Bármikor feladhatnám ezt az életformát, mégsem teszem, hiszen tudom, hogy meghozza a gyümölcsét. Nemcsak jobb fizikumot, de egészséget és rendszert is visz az életembe. Arra azonban fontos ügyelni, hogy ne essünk túlzásba, és csak addig feszegessük a határainkat, amíg élhető mederben tudjuk tartani a fitneszt mint életformát.

sportegészségfitneszfitneszmodell