Megálltál a fogyásban? Avagy amikor igazán fontossá válik a kitartás

2016.06.16. 18:09

Lassan végéhez ér a BikiniBody program, bizony, már a nyolcadik hét beszámolóját írom nektek. Hihetetlen, milyen hamar ment el ez a két hónap… számomra. Nem úgy Teodóra szerint, aki már ennyi ideje igyekszik azt a rengeteg instrukciót betartani, amit Attila az edzés, jómagam pedig a táplálkozás szempontjából írunk elő, hétről hétre módosítva, finomítva azokon.

Tapasztalatom szerint minden diéta, minden életmódváltás során, előbb vagy utóbb, de eljön az első holtpont, amikor úgy érezzük, elég. Lehet, hogy a kilók sem olyan ütemben mennek le, mint az első időszakban (ez teljesen normális jelenség, ha nem lassul le a fogyás üteme, garantált, hogy valamit rosszul csinálunk). Lehet, hogy egy családi összejövetel kíváncsiskodó kérdései („Miért nem szedsz még egyszer, nem ízlett?”, „Jaj, édesem, olyan beesett lett az arcod, beteg vagy?”, „Ugyan már, te 5-10-20 kilóval többel is csinos voltál!”, és még sorolhatnám a jól ismert szlogeneket) próbálnak minket kibillenteni. Még az is előfordulhat, hogy különösebb külső ok nélkül kezdjük a helyzetet a korábbiaknál nehezebbnek érezni. 

Forrás: Dreamstime

Mit tehetünk ilyenkor?

Beszélgessünk sokat, de ne csak a diétáról. Menjünk el otthonról, de ne csak a konditeremig, vagy a futópályáig. Lepjük meg magunkat, de ne csak edzőruhával. Ne nyomja rá a diéta a bélyegét a mindennapjainkra, mert akkor könnyen eluralkodhat rajtunk. Ne felejtsük el, hogy a közvetlen környezetünk, a barátaink, párunk, gyermekünk velünk van, drukkol nekünk. Bizony, bár az út nehéz, nem kell, hogy egyedül járjuk végig.

Próbáljunk ki új dolgokat, olvassunk el egy könyvet, amit régóta le akartunk emelni a polcról, menjünk el színházba, koncertre. Higgyétek el, ha pár napig nem az életmódváltásra koncentráltok, hanem az élet más területeire is, az a fogyókúrának is új iramot adhat. Teodóra esetében is ezt tapasztaltam, párja és barátai is rendkívüli módon fel tudják őt tölteni.

Forrás: LifeNetwork/BikiniBody

Ha mindezen próbálkozások ellenére azt éreznétek, hogy önerőből nem tudtok új lendületet venni, javaslom, keressetek meg egy szakembert, személyi edzőt, dietetikust, akár pszichológust is, ők tapasztalatuknak köszönhetően biztosan olyan tanácsokkal tudnak majd ellátni, amik segítenek majd a nehezebb gátak áttörésében is.

Akár csak Teodórának, nektek is annyit mondanék: Jó úton jártok, ha lassítotok is, ne álljatok meg rajta!

Kapcsolódó cikkek
Az impulzív lányok hajlamosabbak a súlygyarapodásra

Azok a lányok, akik nehezen terveznek és impulzívan viselkednek tízévesen, többet híznak serdülőkorban, mert hajlamosak a túlevésre – derül ki egy friss kutatásból.

Varga Izabella nem a karcsúságra gyúr, más okból van ilyen bombaformában

Láttuk a fényképeit, értékeltük csodás fogyását, de végre személyesen is megkérdezhettük Varga Izabellát: mitől néz ki ennyire csodásan két gyermek után is.

Katus AttilasportdiétafogyókúrafogyásdietetikusBikiniBody