Erre is jó a testmozgás - Nem is hitted volna!

Forrás: Dreamstime -
edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
  A legújabb kutatás szerint ha új információk tanulása után testmozgást végzünk, az segíti a tanultak rögzülését. Ehhez azonban egy meghatározott időkereten belül kell végezni az edzést.

A kutatásban 72 ember vett részt, akik képelhelyezkedési összefüggések egy sorozatát tanulták meg. Ezt követően három különböző csoportra osztották őket: az első közvetlenül a tanulás után, a második négy órával a tanulás után sportol, a harmadik pedig egyáltalán nem edzett.

Forrás: Dreamstime

A testmozgás 35 perc intervallum edzésből állt egy szobakerékpáron a résztvevők maximális pulzusszámának 80 százalékának megfelelő intenzitással. A résztvevők két nappal később visszatértek, hogy kiderítsék, mennyire emlékeznek a tanultakra. A kutatók MR-vizsgálatnak is alávetették őket.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok, akik négy órával a tanulás ideje után edzettek, jobban emlékeztek az információkra két nappal később, mint azok, akik közvetlenül a tanulás után, vagy egyáltalán nem edzettek.

Nem egyértelmű, hogyan és miért segít az információk eltárolásában a testedzés, de korábbi állatkísérletek azt mutatták, hogy a mozgás növeli azoknak a vegyületeknek a szintjét a szervezetben, amelyek fokozzák az emlékek konszolidációját.

A kutatók úgy vélik, hogy

a megfelelően időzített testmozgás javíthatja a hosszú távú memóriát

, és a felfedezés alátámasztja a testmozgás lehetséges intervenciós alkalmazását az oktatási és a klinikai környezetekben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.