Felejtsd el az éttermeket – Házi kosztot mindenkinek!

étterem kutatás táplálkozás egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy újabb kutatás azt vizsgálta, hogy mennyivel egészségesebbek azok, akik házi kosztot fogyasztanak, mint akik legtöbbször valamilyen étteremből szerzik be az ételt.

Egy kutatás eredménye

Nemzetközi szinten egyre többen döntenek úgy, hogy éttermekben esznek, és ennek következtében a gyorséttermek népszerűsége is egyre növekszik. A szakemberek szerint ez kalóriában meglehetősen gazdag táplálkozás, ugyanakkor tápanyagokból már kevesebb jut a szervezetnek. Ez gyakran súlygyarapodáshoz is vezet, ami máris növeli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát.

Forrás: Dreamstime

Eddig nem igazán léteztek kutatások, amelyek az otthoni koszt és a diabétesz közötti összefüggéseket vizsgálták, ezért aztán a Harvard Egyetem Népegészségügyi Iskolájának szakemberei most 2,1 millió résztvevő adatait és önbevallásra épülő válaszaikat vizsgálták. A fő fókuszban az étkezési szokások és a diabétesz álltak, és a kutatók a hosszú távú hatásokat is figyelembe vették.

Azok, akik hetente 5-7 alkalommal otthon vacsoráznak, 15 százalékkal kisebb eséllyel lesznek cukorbetegek, mint azok, akik csak heti kétszer esznek otthon. Kisebb, de statisztikailag még mindig igazolható volt az is, hogy akik otthon készített ebédet visznek magukkal a munkahelyükre, szintén kisebb valószínűséggel betegszenek meg cukorbetegségben.

Miért főzz otthon?

A kutatás eredményeinek megfontolása után rengeteg érvet tudunk felsorolni az otthon készített ételek mellett.

Forrás: reactiongifs.com
  • Az első és legfontosabb, hogy ha a te kezedben van a főzés, magad válogathatod össze az alapanyagokat. Választhatsz például bio, e-mentes vagy ellenőrzött gazdaságból kikerülő termékeket.
  • Ebből következik, hogy pontosan tudod, hogy mi kerül az általad összeállított ételekbe. Nem kell aggódnod, hogy olyan alapanyaggal készült, amit te nem szívesen tettél volna bele.
  • A süteményeket is megéri otthon készíteni, így ugyanis annyi cukrot vagy olyan cukorpótlót rakhatsz bele, amennyit és amilyet te gondolsz.
  • Te magad döntheted el, hogy milyen eljárással készíted az ételeket. A zöldségeket például legtöbbször úgy készítik, hogy minden fontos tápanyagot elveszítenek.
  • Az otthon főzés természetesen gazdaságosabb is, sokkal kevesebbe kerül az általad előállított étel, igaz, időt kell szánni rá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.