Ó, az a test! Vajna Timi bikinialakjától megolvadt a monitorunk

Vajna Timi Vakáció Andy Vajna nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vajna Timi legutóbb még Ibizán pihent, alig néhány nappal később pedig 3 kilométerrel arrébb Formenterán, természetesen már egy másik fürdőruhánan találtuk meg.

Timi egy újabb képpel dobta fel Instagram követőinek napját, ugyanis az újabb mesés helyszín mellett, két újabb darabot is megismerhetünk a valószínűleg elég nagy fürdőruha kollekciójából. Nos, jöjjön is az első darab, ahol természetesen a fekete csoda is lényeges, de Timi tökéletesre formált hátsója mellett sem tudtunk elmenni szó nélkül.

Forrás: Instagram

A második már egy színesebb, ám nem kevésbé vagány fürdőruha, ami tökéletesen kiemeli Timi formás idomait. A kihívó, szexi beállás tökéletesen láttatja Vajnáné alakját. Szemmel láthatóan büszke is testére, amire minden oka meg is van, hiszen naponta tesz annak érdekében, hogy ilyen fotók készülhessenek róla.

Forrás: Instagram

Timi egyébként imádja a strandot, nemrég például a LIfe.hu olvasóival osztotta meg, hogyan válhatnak igazi beachkirálynővé.

Vajna Timi arca teljesen megváltozott - Fotó!

Vajna Tímeát nem kell félteni, ha humorról van szó. Miért? Itt megnézheted!

Hűha! Új cicikirálynőt üdvözölhetünk a szexi atlétanő személyébenhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160815-uj-cicikiralynot-udvozolhetunk-a-szexi-atletano-szemelyeben.htmlA dögös atléta, Michelle Jenneke csak úgy vonzza a tekinteteket, így nem is csoda, hogy rengeteg rajongót szerzett, és valószínűleg ők a riói olimpia után sem pártolnak el tőle. Ez Zsír!AFPFélelem és reszketés a szépségversenyek kulisszái mögötthttp://www.life.hu/ez-zsir/20160815-felelem-es-reszketes-a-kifutok-kulisszai-mogott.htmlKöztudott, hogy a modellek élete nem csupán siker és csillogás, mégis az eddig látott reality műsorokban eddig nem találkozhattunk a valósággal. De ennek vége, mivel a Miss International-szépségekről készült showban megismerhetjük a szépségek igazi gyötrelmeit is.Ez Zsír!--ÉNB Alexa megint a dögös testével kényeztet minkethttp://www.life.hu/ez-zsir/20160812-enb-alexa-megmutatta-hogy-milyen-a-tokeletes-fenek.htmlAz Éjjel-nappal Budapest egyik legszexibb leányzója már számtalanszor bebizonyította, hogy méltó erre a címre, ennek ellenére most egy újabb képpel örvendeztetett meg minket. Hurrá! Ez Zsír!OrigoMi a titka Mihalik Enikőnek? A szupermodell 13 éve nem öregszikhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160811-a-16-eves-mihalik-eniko-bebizonyitotta-hogy-a-modell-nem-oregszik.htmlKamaszkori fotóját osztotta meg az Instagramon a 29 éves Mihalik Enikő. Ez Zsír!OrigoAz édes falatok és a kőkemény izmok igenis megférnek egymással - A fitneszlady elárulja hogyan!http://www.life.hu/ez-zsir/20160621--a-fitnesz-lady-izmokat-epit-mikozben-fankokkal-tomi-magat-elarulta-a-titkat.htmlA 28 éves Laura Baker nem egy átlagos életmódblog édesanyja: edz és egyetlen édes falatot sem tagad meg magától. Ezért sem meglepő, hogy közel 10 ezren követik, egyszer nyálcsorgatva, máskor pedig kőkeményen izzadva. Ez Zsír!OrigoÍme egy varázstányér, amire minden diétázónak szüksége vanhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160526-ime-egy-tanyer-amire-minden-dietazonak-szuksege-van.htmlKépzeld a szexi alakhoz már nem kell lemondanod az ínycsiklandozó falatokról, elég ha csak lecseréled a tányérodat! Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.