Fogyj hatékonyabban! Így égess még több zsírt kardióval

kardio egészséges életmód zsírégetés fogyókúra sport edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az edzőtermekben alapvetően kétféle emberrel lehet találkozni, azzal, aki kardióedzéseket végez, mert fogyni szeretne, illetve azzal, aki erősít, mert már elérte az ideális súlyt, de több izomzatra vágyik. Most annak jártunk utána, miként lehet a kardióedzéseket a lehető leghatékonyabbá tenni, hogy minél hamarabb és minél több súlyfeleslegtől szabaduljunk meg.

A személyi edzők szerint az a legfontosabb, hogy növeljük az edzés intenzitását, ezzel ugyanis megnövelhetjük az edzés utáni emelkedett oxigénfogyasztást – röviden EPOC –, ami a fogyás szempontjából kulcsfontosságú dolog.

Forrás: Origo

Ezt megtehetjük például intervalledzésekkel is úgy, hogy a futópadon nehezebb fokozatba kapcsolunk, és rövidebb ideig sprintelünk, majd pihenésképpen lassítunk, mielőtt újra nekifognánk a sprintnek.

Ugyanezt spinningelés közben is megtehetjük, a lényeg, hogy a rövidebb, de intenzív edzés többet ér a hosszabb, ám kevésbé intenzív edzésnél.

Miért jók az intervalledzések?

Az iramjátékok, vagy más néven az intervalledzések lényege, hogy a könnyű és a nehéz szakaszok váltakoznak egymás után. A magas intenzitású résznél intenzívebb lesz a zsírégetés, mert felgyorsul a szervezet alapanyagcseréje. „Ez a módszer az állóképesség fejlesztésére alkalmas, kezdőknek azonban nem javaslom, mert megterhelő. Hozzá lehet szoktatni a szervezetet, de erre komolyan rá kell készülni. A magas vérnyomásúaknak és magas pulzusúaknak sem javaslom” – vallja Nagy Amarilla, a Life.hu szakértője.

Az is fontos, hogy a megfelelő módon eddzünk, hiszen hiába tekerjük például a biciklit a legnagyobb fokozaton, vagy lépcsőzünk nagyon intenzíven, ha közben nem megfelelő a testtartásunk, könnyebbnek érezzük ugyan a gyakorlatot, de nem is égetünk annyi kalóriát, amennyit szeretnénk.

Az intenzitás mértékénél tehát néha többet ér az, hogy helyesen eddzünk, mert ezzel közelebb kerülünk a célunkhoz.

Forrás: Dreamstime

Ha kardióedzés közben nem szeretnénk, hogy az izmaink csökkenjenek, növeljük az ellenállást. Ha például a felsőtestünket akarjuk erősíteni, az elliptikus gépek mozgatásához használjuk csak a karunkat, ha pedig a lábunkat szeretnénk izmosabbnak látni, egyszerre csak egy lábbal pedálozzunk a szobakerékpáron.

Jó tudni, hogy minél hatékonyabban végzünk egy adott gyakorlatot, annál kevesebb kalóriát égetünk el vele, a szervezetünk ugyanis alkalmazkodik a nehézségi szinthez.

Éppen ezért érdemes váltogatni a gyakorlatokat, és kipróbálni olyan gépeket, amelyeket nem szoktunk használni, de az is segíthet, ha más fokozatba kapcsolunk, hogy ne a megszokott erőt kelljen kifejtenünk.

Mikor, mennyit, hogyan? Minden, amit tudni akartál a kardióedzésről

Miért fontos a kardióedzés, milyen gyakran kell végezni, és milyen intenzitással? Katus Attila most beavat benneteket a kardióedzés rejtelmeibe.
Törd a fejed! Készülj az októberi kihívásra!http://www.life.hu/ez-zsir/20160929-az-oktoberi-kihivasban-logikai-jatekokat-jatsszunk.htmlA húsmenes hónap után ezúttal az elménkre helyezzük a hangsúlyt és októberben megfogadjuk, hogy minden nap táblajátékokkal játszunk. Ez Zsír!--Zsírégető ételek fogyókúrázóknak – Duplázd meg a sikert!http://www.life.hu/ez-zsir/20160928-zsirgeto-etelek-fogyokurazoknak.htmlDiétázni nem könnyű dolog, ám akadnak olyan zsírégető ételek, vagy éppen italok, amelyek segítségével megduplázható a siker. Íme, néhány szuper tipp! Ez Zsír!--Feketén, habosan, tejjel, mindenhogy imádjuk! Ma van a kávé világnapjahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160928-ma-van-a-kave-vilagnapja-ezert-szeretjuk.htmlEl sem tudnánk képzelni nélküle a napjainkat, mert nyugalmas perceket biztosít, mert elképesztően finom, mert százféle variációban el lehet készíteni, mert feldob. Igen, ez a kávé, aminek ma ünnepeljük a világnapját. Ez Zsír!OrigoBélbaktériumok okozzák a gyerekek elhízását? http://www.life.hu/ez-zsir/20160927-belbakteriumok-okozzak-a-gyerekek-elhizasat.htmlEgy nemrégiben közzétett vizsgálatból kiderül, hogy a túlsúlyos gyerekek és tinik emésztőrendszerében másféle baktériumok élnek, mint egészséges súlyú kortársaikéban. A szakemberek abban bíznak, hogy az új ismeretek fényében ezeket a baktériumfajokat közvetlenül megcélozhatják, és ezáltal segíthetnek az elhízás megelőzésében, illetve korai fázisban történő kezelésében is. Ez Zsír!--Instagramra fel! Budapest, a sportok városahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160926-a-sportos-budapest-az-instagram-felhasznalok-szemen-keresztul.htmlBudapest kétségtelenül a sportok városa: megannyi lehetőséget kínál a sportok szerelmeseinek. Ha nem tudnád, mit sportolnál legszívesebben, inspirálódj az Instagramról, és légy kreatív! Ez Zsír!--„A hús elhagyása nem megszorítás, hanem egy új világ felfedezése” – Ezért ne add fel a szeptemberi kihívásthttp://www.life.hu/ez-zsir/20160921-kedvenc-vega-szakacsaink-kedvenc-receptjei-avagy-ezert-ne-add-fel-a-szeptemberi-kihivast.htmlA kihívás évének szeptemberi próbája a húsmentes hónap. Ha már éppen feladnátok, semmiképpen ne tegyétek. Hogy miért? Kedvenc vega szakácsainkat kérdeztük arról, hogy miért éri meg akár csak egy hónapra is kipróbálni a vega étkezést, ráadásul még egy kedvenc receptjüket is megosztották velünk! Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.