Aradszky László lebukás népdalénekes hízás zugevő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú heteken keresztül álmából felkelve tépte fel a hűtőajtót, hogy enyhítse éhségét, mely mostanra már az alakján is meglátszik. Felesége buktatta le a zugevő énekest.

A táncdalénekes mindig is fiatalos megjelenésnek örvendett, így 82 éves kora ellenére is zavarja, hogy kissé meghízott, pedig sokak szerint ebben a korban már belefér, hogy felszalad néhány kiló. Éppen ezért kedvese segítségét kérte, aki gondosan összeállított étrenddel próbálta kordában tartani Aradszky László súlyát. Ám idővel sajnos az éhség győzött, s nem tudott ellenállni a kísértésnek.

"Éjszakánként, mikor senki sem látott, szinte

minden este kiszöktem a hűtőhöz,

hogy néhány falattal enyhítsem az éhségem. Ám idővel ez kiderült, amitől Éva teljesen összetört."– meséli őszintén Aradszky a történteket.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Az énekes is pontosan tudja, hogy hajlamos a hízásra, nem először kell mozgással és speciális étrenddel karban tartania magát. Mivel nem akar újra 90 kilót nyomni, mint néhány évvel ezelőtt, így nagy elhatározásra jutott és fogadalmat tett: sportolni fog és búcsút int a súlyfeleslegnek.

"Hajtós időszakon vagyok túl, de még mindig sok munka áll előttem. Úgy tudom csak tartani a lépést, ha energiát gyűjtök, melyet pillanatnyilag az evésből tudok kinyerni. Ám hiú ember vagyok, aki gyakran vizsgálja önmagát, és most én is látom, hogy túllőttem a célon. Ennek hatására úgy döntöttem, hogy újra sportolni kezdek, visszanyerem a régi formámat, és búcsút intek a szertelen kilóknak."- mesélte a Borsnak az énekes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.