Kiderült, mennyit híztak a villalakók

Mérleg hízás Való Világ 8
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan 3 hónapja tart a Való Világ powered by Big Brother realityműsor, melyben a villalakók nap mint nap hódolnak az élvezeteknek. Finom falatok, italok és kevés mozgás – ez jellemzi a napi tevékenységüket, ami legtöbbjüknél a felszaladt kilók szábában is kiütközik.

Eljött az igazság órája a villában, ugyanis a luxusbörtön lakóinak szembesülnie kellett azzal, ki hány kilót hízott, vagy éppen fogyott az elmúlt néhány hét alatt. Volt, aki örült a mérlegelésnek, de

akadt olyan is, aki sokkot kapott az eredménytől.

VV Vivi például zokogórohamban tört ki, amikor kiderült, ő hízott a legtöbbet. Zsolti, akiről pedig mindenki azt hitte, a legtöbb súlyt szedte fel, mindössze másfél kilóval nyomott többet, mint beköltözésekor. Mici pedig, aki saját bevallása szerint az indulósúlyát is csak körülbelül adta meg – állítja, 2 éve nem állt mérlegre – tulajdonképpen kellemesen csalódott.

Forrás: RTL II

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a villalakók nem elégedettek a mérés eredményével. A mértéktelen falatozás és a mozgáshiány bizony megteszi a hatását...

Bárdos András felhagyott egészségtelen életmódjávalhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161109-bardos-andras-gondosan-megvalogatja-az-eteleit.htmlA műsorvezető a gyomorfekély esélye helyett az egészséges táplálkozást választotta. Ez Zsír!--101 kilótól szabadult meg egy 4 gyermekes anyahttp://www.life.hu/ez-zsir/20161108-a-negy-gyermekes-anya-sokat-fogyott-majd-kes-ala-fekudt-a-szepsegeert.htmlA 101 kilós fogyást követően a nő bőre teljesen megereszkedett. Két plasztikai műtéttel sikerült csak helyrehozni az alakját. Ez Zsír!--Ganxsta Zolee kemény időszakon van túlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161027-ganxsta-zolee-dolgozik-edz-es-gyereket-nevel-kijott-a-lelki-valsagbol.htmlGanxsta Zolee közösségi oldalát a közelmúltban elárasztották a sötét gondolatok. Posztjaiban elveszett boldogságáról és az ezzel járó kétségbeeséséről vallot a rapper, akit rajongói és családja is borzasztóan féltettek. Azóta már túl van a nehezén, fittebb és kiegyensúlyozottabb mint valaha. Ez Zsír!OrigoA mogyoróvaj függő édesanya 90 kilót fogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20161026-megszabadult-a-mogyorovajtol-es-egyben-90-kilotol-egy-no.htmlAmy Leroy elbúcsúzott a mogyoróvajtól, és ezzel együtt 90 kg-tól is. Nem volt könnyű, hisz eleinte sem a diéta, sem a gyomorgyűrű nem segített. Ez Zsír!--Aradszky László nagyon meghízotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20161025--zugevo-lett-aradszky-laszlo-nem-birta-tartani-a-kemeny-dietat.htmlHosszú heteken keresztül álmából felkelve tépte fel a hűtőajtót, hogy enyhítse éhségét, mely mostanra már az alakján is meglátszik. Felesége buktatta le a zugevő énekest. Ez Zsír!--Francesco Totti ledobta a textilt- Szardínián nyaral a focista http://www.life.hu/ez-zsir/20160713-francesco-totti-ledobta-a-textilt-szardinian-nyaral-a-focista-a-baratnojevel.htmlFrancesco Totti is nekivetkőzött az idei nyárnak. Az AS Roma labdarúgócsapatának kapitánya barátnőjével nyaral Szardínián, ahol megmutatta a világnak, milyen egy nyugdíjkorhatárhoz közeledő focista teste. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.