Ayme Oliveira testépítő a legizmosabb légikísérő

Forrás: Insharee/Ayme De Oliveira (@aym_higher_) -
stewardess testépítő Ez Zsír! testépítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ayme Oliveira stewardessként dolgozik, a vele repülők pedig nem is sejtik, micsoda test van az egyenruha alatt. 

Ayme Oliveira 32 éves, Chelmsfordból, Essex-ből származik, és nemzetközi légikísérőként dolgozik. Egyébként pedig testépítő. Ha épp nem a levegőben van, súlyemelő bajnokságokon vesz részt, ám legtöbször erről a vele utazók mit sem sejtenek.

Forrás: Insharee/Ayme De Oliveira (@aym_higher_)

A kisgyermekes anyuka napi két és fél órát tölt az edzőteremben, és akkor is naponta ötször étkezik, amikor épp a levegőben van.

A vendégeknek akkor szoktak feltűnni Ayme izmai, amikor a nőnek csomagokat kell emelgetnie, vagy épp ő mutatja be, mi a teendő vészhelyzet esetén.

"Légikísérőként dolgozom, és a repülőn is betartom, hogy naponta ötször étkezem. Senki sem tudja, hogy testépítő vagyok, egészen addig, amíg meg nem látják a bicepszemet. Olyankor gyakran megkérdezik, szoktam -e súlyokat emelgetni. Imádok mesélni a hobbimról, sokan ugyanis azt hiszik, a légikísérők ilyen kis cicalányok tökéletes sminkkel, körmökkel, konttyal. Pedig ez nem így van."

Forrás: Insharee/Ayme De Oliveira (@aym_higher_)

Az anyuka elmesélte azt is, a súlyzózás 20 éves kora óta nagy szenvedélye, neki ugyanis sosem ment igazán jól a futás Az izomépítés viszont igen, és a sok utazás ellenére is állandóan versenyekre készül: a következő megmérettetése jövő áprilisban lesz.

Titkos esküvője miatt fogyhatott le Eugénia yorki hercegnőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161127-eugenia-yorki-hercegno-lathatoan-lefogyott-talan-az-eskuvoje-miatt.htmlA britek jó ideje találgatják, valóban megvolt -e az eljegyzés Eugénia yorki hercegnő és párja között. Sőt, állítólag Vilmos herceg unokatestvére azért is fogyott sokat az utóbbi időben, hogy jövőre beleférjen álmai menyasszonyi ruhájába.Ez Zsír!Kórosan sovány Nádai Anikóhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161125-nadai-aniko-elkepesztoen-lefogyott-de-nem-tudni-miert.htmlNem tudni mi áll Nádai Anikó elképesztő soványságának hátterében. Előfordulhat hogy életmódbéli hiba az ok, de valamilyen betegség is lehet. Ez Zsír!Fotó: Polyák Attila - OrigoCatherine Zeta-Jones bikinis testétől eldobod az agyadhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161124-catherine-zeta-jones-bikinis-fotot-tett-kozze-magarol.htmlNem lehet zavarba hozni a 47 éves színésznőt: mérges lett, amiért lefotózta egy paparazzi a hátsóját, de gondolt egyet, és inkább maga is megosztott eszméletlen testéről néhány képet! Ez Zsír!--A fitneszblogger elárulja, hogyan lehet percek alatt Kardashian-popsidhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161121-a-fitneszblogger-elarulja-hogyan-lehet-percek-alatt-kardashian-feneked.htmlHa egy Kardashian vagy Jenner lány posztol képet, leheteten, hogy a fotón a popsi ne legyen tökéletes. Egy fitneszblogger szerint azonban mindez kamu a javából. Ez Zsír!Origo5 egyszerű lépés egy boldogabb és kiegyensúlyozottabb napérthttp://www.life.hu/ez-zsir/20161122-egyszeru-lepesek-egy-boldogabb-es-kiegyensulyozottabb-napert.htmlMindennap újra és újra le kell győznöd önmagad. Mindennap újra és újra igent kell mondanod az egészséges életmódra, a helyes táplálkozásra, a mosolygásra, a boldogságra, hiszen minden életmódváltás ott kezdődik, hogy megnyersz egy napot, aztán egy újabbat, és így tovább. Íme, 6 egyszerű lépés a könnyű elindulásért! Ez Zsír!OrigoÉletmódváltás másképp: amikor együtt vág bele az egész családhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161123-eletmodvaltas-csaladilag.htmlNem feltétlenül kell egyedül belevágni az életmódváltásba. Vannak olyan típusú emberek, akik sokkal könnyebben veszik az akadályokat, ha mások is mellette állnak és így támogatják és húzzák egymást előre. Nekik igencsak hatékony módszer lehet ha ráveszik a családod az összefogásra és együtt változtatnak a napi rutinokon annak érdekében, hogy mindannyian egészségesek legyenek. Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.