Édesítőszert használsz? Lehet, ezért nem tudsz lefogyni

Forrás: Thinkstock -
aszpartám fogyás édesítőszer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Massachusetts General Hospital kutatói kimutatták, hogy az aszpartám bomlásterméke gátolja a fogyást, sőt, fogyasztása akár 2. típusú cukorbetegséghez is vezethet.

Egérmodellen kimutatták, hogy azonos étrenden tartott egerek közül, azok, melyek ivóvizükben aszpartámot kaptak, a tiszta víz helyett, több súlyt szedtek fel és produkálták a metabolikus szindróma egyes tüneteit. A kutatók 4 csoportra osztották az egereket, majd 18 héten át követték őket. Az első két csoport normál étrenden volt, az egyik az étkezések mellé tiszta vizet, a másik pedig aszpartámmal édesített vizet ivott. A másik két csoport magas zsírtartalmú ételeket kapott, szintén tiszta/illetve aszpartámmal édesített vizet kaptak. A kísérlet végén a normál étrenden tartott egyedek két csoportja között minimális súlybeli különbség volt, míg a magas zsírtartalmú ételeket kapó egerek közül az aszpartámos csoport jóval nehezebbnek bizonyult, mint a sima vizet fogyasztók.

Túlsúlyhoz vezethet az aszpartám? Az egereknél igen Forrás: Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.