Ha finom, akkor hízlal is? Egyáltalán nem biztos

Forrás: Táfelspicc -
ízlés hízás étel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legtöbb ember úgy véli, hogy a jóízű ételek hízlalnak a leginkább. A Monell Center kutatói szerint ugyanakkor a közhiedelemmel ellentétben a kívánatos íz nem vezet önmagában fokozott súlygyarapodáshoz.
Forrás: Táfelspicc

Az első kísérletből kiderült, hogy az egerek a hozzáadott tápértékkel nem rendelkező édes vagy olajos ízeket preferálják. Az egerek két csésze ételt kaptak. Az egyikben sima rágcsáló táp, a másikban szukralózzal illetve ásványi olajjal kevert tápszer volt. Mindkét esetben a tápérték nélküli édesítővel kevert tápot választották, mely azt bizonyítja, hogy ezek az ízek valóban nagyon vonzóak számukra.

A másik kísérletben az egereket három különböző étrenden tartották hat héten át: az első csoport sima rágcsáló tápon élt, a második szukralózzal ízesítetten, a harmadik ásványi olajjal kevert tápot kapott. A vizsgált időszak végén nem volt kimutatható különbség a három csoport súlygyarapodásában.

Íme, ez a lusták edzése - Te is élvezni fogodhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161231-a-magas-intenzitasu-edzes-a-megoldas-lustak-szamara.htmlA magas intenzitású edzés lehet a megoldás azok számára, akik nem szívesen mozdulnak ki, és elképzelhetetlennek tartják, hogy órákig mozogjanak. Egy friss kutatás szerint ez az edzéstípus épp úgy hatékony, ahogyan a hosszabb ideig tartó, ám visszafogottabb edzésprogramok – állítják a McMaster University munkatársai.Ez Zsír!ThinkstockExe miatt hízott el Fresh Andi- Ez már a múltéhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161230-fresh-andi-elkepesztoen-csinos-lett-ismet.htmlAzt mondják, egy szakítás sosem jó, de úgytűnik Fresh Andi életében a különválás tartogatott némi jót is. Ez Zsír!--Közel 250 kilót adtak le! Magyar sztárok, akik döbbenetesen lefogytak 2016-banhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161208-magyar-celebek-akik-lefogytak-2016ban.htmlA magyar celebek ebben az évben minden eddiginél jobban odafigyeltek az egészségtudatos táplálkozásra és a testmozgásra. Így nem is meglepő, hogy rengeteg csodás átalakulásról számolhatunk be az idei évben. Az pedig, hogy kinek sikerült tartani a formáját, jövőre kiderül! Ez Zsír!OrigoJessica Alba a legdögösebb sztármamihttp://www.life.hu/ez-zsir/20161229-jessica-alba-a-legdogosebb-sztarmami-bikiniben.htmlMíg mi itthon fagyoskodunk, a világsztárok zöme jó meleg helyeken sütteti a hasát az ünnepek alatt. Ennek köszönhető, hogy Jessica Albát fürdőruhában fotózták a minap: a képek láttán sárgulunk az irigységtől! Ez Zsír!--5 étel, ami segít, hogy kevesebbet egyél http://www.life.hu/ez-zsir/20161212-ezt-egyuk-ha-dietazunk.htmlHa fogyókúrázni akarunk, fontos, hogy változatosan táplálkozzunk, és igyekezzünk olyan ételeket fogyasztani, amelyeknek alacsony a kalóriatartalmuk. De azzal is jól járunk, ha egy kicsit becsapjuk magunkat, és olyan élelmiszereket választunk, amelyeket nem lehet gyorsan megenni, hiszen ha lassabban eszünk, kevesebb mennyiségtől is jóllakunk.Ez Zsír!--Penny Lancaster megmutatta, hogy fest a pocakja a karácsony utánhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161227-penny-lancaster-megmutatta-pocakjat.htmlA karácsonyi menü nemcsak bennünk tesz kárt: a túlevés a világsztárok hasát is megterheli. Rod Stewart neje, Penny Lancaster meg is mutatta, mennyire! Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.