Ennyi izomzatot mozgatunk meg szex, csókolózás és sírás közben - Meglepő adatok

Forrás: Thinkstock -
szex csókolózás sírás sport edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába fogadtuk meg, hogy az új évben többet fogunk mozogni, a januári hidegek sokunknak kedvét szegik, és inkább bekuckózunk a meleg szobánkba. Mike Aunger anatómiai szakember szerint azonban ahhoz, hogy edzésben legyünk, nem kell kimennünk a hidegbe, ugyanis a legtöbb mindennapos tevékenységünk során szinte valamennyi izmunkat aktivizálni tudjuk.

Kezdjük mindjárt a legkellemesebbel, a szexszel, amely során 657 izmunkat használjuk, többet, mint ha futunk, akkor ugyanis csak 99 izom lép működésbe.

A csókolózás 35 izmot vesz igénybe, nagyjából ugyanannyit, mint ha küldenénk egy szöveges üzenetet, ahhoz ugyanis 38 izomra van szükség. A tánc, ha főleg az alsó végtagjainkat veszi igénybe, 85 izmot dolgoztat meg, de egy keringő során ez a szám már 135-re növekszik. Meglepő, de még egy film nézése közben sem lazsálunk teljesen, a szemünkben ugyanis 16 izom ilyenkor is keményen dolgozik.

Szex közben 657, csókolózás közben 35 izmunkat használjuk Forrás: Thinkstock

Ha mégis valami sportosabbat szeretnénk csinálni, golfozással 137, kerékpározással 155 izmot vehetünk rá a munkára, ha pedig elkeserednénk, akkor sem kell aggódnunk, mert a sírás során összesen 17 izom érez együtt velünk. Döbbenetes, de még ha semmit nem csinálunk, csupán létezünk, akkor is vannak izmok, amelyek kemény munkát végeznek éppen, hiszen az emésztéshez, a légzéshez, a keringéshez és az összes többi testi funkcióhoz szükség van izmokra.

Azért senki ne vonja le magának azt a tanulságot, hogy ha egész nap a kanapén ücsörög tévét nézve, SMS-eket írogatva, vagy éppen sírdogálva, akkor kellően fitt lesz, hiszen ahhoz ennél azért többre van szükség.

A kanapén ücsörögve, tévét nézve nem leszünk fittek Forrás: Thinkstock

Egy gyakorlat, hogy megszeresd a sportokat

Mike Aunger szerencsére erre is gondolt, ezért kidolgozott egy öt lépésből álló kihívást, melynek segítségével számos izmunkat igénybe vehetjük és megdolgoztathatjuk. Első lépésként töltsünk tele vízzel egy poharat. Második lépésként két kézzel tartsuk a poharat a fejünkön, miközben állunk. Harmadik lépésként kezdjünk leereszkedni a földre egészen addig, míg le nem ülünk törökülésbe. Negyedik lépésként ebből a pózból ismét álljunk fel anélkül, hogy a poharat levennénk a fejünkről. Ötödik lépésként pedig nézzük meg, mennyi víz maradt a pohárban.

5 sport, ami a legtöbb kalóriát égeti

A kalóriaégetés a célod? Válassz olyan sportokat, amelyek a leghatékonyabbak ebben. De mennyi kalóriát égetnek pontosan a különböző edzésformák? A cikkünkből kiderül!
Így ronthatod el a gyereked életét! Akit a szülei kövérnek látnak, el is fog híznihttp://www.life.hu/ez-zsir/20170117-koverebb-lesz-az-a-gyerek-akit-a-szulei-kovernek-latnak.htmlEgy nemrégiben közzétett kutatás szerint azok a gyerekek, akiket a szüleik túlsúlyosnak tartanak, valóban hízni kezdenek, szemben azokkal, akiket a szüleik normál súlyúnak vélnek. Ez Zsír!ThinkstockSzuperzöldség télre! 7 ok, amiért érdemes megszeretni a cékláthttp://www.life.hu/ez-zsir/20161121-a-cekla-igazi-szuperzoldseg.htmlA cékla igazi szuperzöldség! Íme, hét ok, amiért nemcsak savanyúságként, hanem akár önmagában ropogtatva is érdemes céklát fogyasztani! Ez Zsír!ThinkstockEgyik kutya, másik eb? „Diétás” italok kontra cukrozott üdítőkhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170113-dietas-italok-kontra-cukrozott-italok.htmlA cukormentes italok úgy tűnik, semmivel sem jobbak a cukrozott társaiknál, nem segítik a fogyást, és fogyasztásukkal nem kerülhető el a súlygyarapodás – derül ki egy új tanulmányból. Ez Zsír!Thinkstock3 ok, amiért a diéta helyett életmódváltásba kezdjhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170110-dieta-helyett-valts-eletmodot.htmlSzerintünk az a jó diéta, ami rávezet arra, hogy az életmódváltásnak van egyedül értelme. A diétának viszont semmi. Hogy miért? Íme, három ok! Ez Zsír!OrigoValami igazán finom reggelit ennél? Készíts hummuszt házilag! http://www.life.hu/ez-zsir/20170106-keszits-hummuszt-hazilag.htmlA hummusz rengetegféleképpen ízesíthető, és ami a felhasználást illeti, a lehetőségek végtelenek. Nem is csoda, hogy ez az egyik kedvenc csicseriborsós ételünk. Mutatjuk is, hogyan készül! Ez Zsír!Thinkstock3 inspiráló tanács, hogy sikerre vidd az újévi fogadalmakathttp://www.life.hu/ez-zsir/20170105-tippek-az-ujevi-fogadalmak-megtartasahoz.htmlTudtad, hogy 21 nap rendszerességre és odafigyelésre van szükség ahhoz, hogy egy elhatározásból szokás váljon? És azt, hogy a legtöbben csak 10 napig tartják az újévi fogadalmaikat? Te ne tartozz közéjük! Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.