Hihetetlen étrenddel fogyott egy nő 83 kilót - Fotó!

fotó diéta fogyás hízás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 25 éves lány elképesztő fogyáson ment keresztül, és most boldogabb, mint valaha. 

Anastasia Chiarellóra tavaly novemberben figyeltek fel, ugyanis a fiatal nő 83 kilótól szabadult meg mindössze 15 hónap alatt. Ezt követően további 10 kilónak intett búcsút, és már csak kettő választja el attól, hogy elérje a 80 kilós versenysúlyát.

"Csak úgy sugárzik belőlem a boldogság és az öröm" – írja a közösségi oldalán Anastasia.

Rá sem lehet már ismerni az egykori önmagára Forrás: Instagram

Nem csoda, hiszen bámulatos változáson ment keresztül, aminek köszönhetően az élete is gyökeresen megváltozott. Azonban azt is bevallotta, hogy nagyon nehéz mindennap betartani a szabályokat.

Sokat kell edzeni, és rengeteget számít a táplálkozás is. Elmesélése szerint szinte mindennap tonhalsalátát fogyaszt, ami tápanyagban gazdag étel, de mégis kalóriában szegény. Mondhatni, tonhalon él, mert az nemcsak laktató és egészséges, hanem finom is.

"Szeretem magam, mióta a jobb oldali képen látható lány vagyok"

Teljesen megváltozott az élete, mióta szereti magát Forrás: Instagram

Anastasia 165 kilót nyomott, amikor a változtatás mellett döntött. Egész életében a súlyával küzdött, nem tudott egyről a kettőre jutni, ezért első lépésként gyomorműtéten esett át, majd radikális életmódváltást eszközölt – írta meg a DailyMail.

Előtte-utána fotón mutatta meg a fogyását Tóth Vera

A 31 éves énekesnő teljesen átalakult az elmúlt hónapokban. Nagyon büszke az elért eredményeire, amelyről most egy fotót is posztolt a követőinek.
10 szuperétel, amit a pénztárcád sem fog megbánnihttp://www.life.hu/ez-zsir/20170322-10-szuperetel-amit-a-penztarcad-sem-fog-megbanni.htmlManapság egyre több új vagy újra felfedezett szuperétel tűnik fel a piacon. Sokan azt gondolják, hogy nem is lehetnek igazán egészségesek chiamag, útifűmaghéj vagy éppen avokádó fogyasztása nélkül. Természetesen jó variálni a különböző alapanyagokat, de azt sem árt tudni, hogy a talán már túlságosan egyszerűnek, hagyományosnak gondolt, itthon termő zöldségek és gyümölcsök is hasonlóan kiemelkedőek vitaminok, ásványi anyagok vagy éppen egészséges zsírsavak, rostok és fehérjék szempontjából. Mutatjuk is a kedvenceiket! Ez Zsír!--Így néznek ki a fürdőruhamodellek Photoshop nélkül http://www.life.hu/ez-zsir/20170323-igy-neznek-ki-a-modellek-photoshop-nelkul.htmlA tökéletesen feszes test mindenkinek csak álom, annak is, aki egy plakátról mosolyog ránk fehérneműben. Most megmutatták, hogyan is néznek ki a modellek retusálás nélkül... Ez Zsír!--Sarka Kata elárulta méreteit: ennyit nyom a műsorvezetőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170323-sarka-kata-elarulta-mereteit.htmlSarka Kata folyamatosan edz azért, hogy tökéletes legyen az alakja, de még mindig nem elégedett. A műsorvezető elárulta, mi a a célja, és azt is, hány kiló most. Ez Zsír!--Méreg vagy sem az aszpartám? Íme, az igazság a közkedvelt édesítőszerről!http://www.life.hu/ez-zsir/20170321-aszpartam-egeszseges-e-ez-a-mesterseges-edesitoszer.htmlSchobert Norbi hivatása mindig is az volt, hogy az egészséges életmódra nevelje az embereket. Ezúttal ezt egy elismert szakértő, prof. dr. Csapó János oldalán teszi, akivel közös videósorozatot indítottak A professzor megmondja címmel. Céljuk, hogy végérvényesen leszámoljanak a különböző élelmiszerekkel kapcsolatban kialakult tévhitekkel. Ez Zsír!ThinkstockMost vagy soha! Így kezdj neki a fogyókúránakhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170320-igy-kezdj-neki-a-fogyokuranak.htmlAz első napsugarak nemcsak a tavasz kezdetét jelzik, hanem azt is, hogy hamarosan lekerülnek rólunk a télikabátok, sőt, a dzsekik és pulóverek is, a hosszúnadrágokat leváltják a rövidnacik, a szoknyák, és hamarosan előkerülnek a bikinik is. Így az eddig két-három réteg ruha alatt rejtegetett felesleget villámtempóban próbáljuk leadni. De mégis hogyan legyünk igazán hatékonyak? Így vágj bele a fogyókúrába! Ez Zsír!--Ki korán kel, tényleg aranyat lel? Avagy egészségesebbek-e a korán kelők?http://www.life.hu/ez-zsir/20170317-a-korankelok-tenyleg-egeszsegesebbek.htmlHajnali pacsirták kontra éjjeli baglyok. Melyik életmód hívei az egészségesebbek? Ezt boncolgatta egy nemrégiben megjelent finn tanulmány. Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.